
A 2016-os Góbé Futam versenyzői. Ők más versenyeken is részt vehetnek, mert az ő megmérettetésük nem a Nemzeti vágta előfutama
Mégsem működik az egyéni egyeztetés, most már egyértelmű, hogy nem vehetnek részt a Székely Vágtán azok a lovasok, akik más futamokra beneveztek, ez alól nem kivétel a Marosszéki Lófuttatás sem, bár korábban úgy tűnt arra nem vonatkozik a tiltás, mert nem minősül galoppversenynek.
2017. június 21., 16:352017. június 21., 16:35
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester, a Székely Vágta szervezője lapunknak elmondta, az elmúlt hetekben több egyeztetést tartottak a Nemzeti Vágta szervezői, akik úgy döntöttek:
„A zárt kör alakú pályán megszervezett futam galoppversenynek minősül, így azok a lovasok, akik ilyenekre beneveznek, nem vehetnek részt a Nemzeti Vágtán és annak az előfutamain.
– részletezte Sztakics Éva. Hangsúlyozta, a megszorítást azért vezették be, mert a Nemzeti Vágta és előfutamai szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak, és nem szeretnék, ha a többi versenyt, ahol a körülményeket nem tudják monitorizálni, összemosnák a rendezvényükkel.
Hogy a lovasokat motiválják, és meghálálják a Székely Vágta iránti hűségüket, idén megemelték a díjak értékét.
a negyedik helyezett 2000 lejjel lesz gazdagabb. Ezúttal díjazzák a közép- és előfutamok legjobbjait is: a középfutamok győztesei 2000 lejben részesülnek, az előfutamok nyertesei 1000 lejt kapnak, és valamennyi sikeresen regisztrált és az állatorvosi vizsgát sikeresen teljesítő versenyző további 500 lejben részesül, útiköltségei fedezésére. A díjak kumulatív jellegűek, amelyek által a Székely Vágta győztese akár összesen 8500 lej értékű pénzjutalomban részesülhet, az egyéb felajánlott díjak mellett – tájékoztatnak a szervezők. A Góbé futam díjazása változatlan marad, így az azon résztvevő versenyzők a sikeres regisztrálás és állatorvosi vizsgát követően 300 lejben részesülnek, útiköltségeik fedezésére, valamint a futam győztesei 2500, 2000, valamint 1500 lejt nyerhetnek, az egyéb felajánlott díjak mellett.
A szervezők abban bíznak, hogy a nagyobb pénzjutalom, és a lehetőség, hogy a lovasok kijuthatnak a Nemzeti Vágtára, illetve szerepelhetnek a Duna Televízióban motiválja majd őket, és a megszorítás ellenére is a Székely Vágtát válasszák.
A szervezők régi álma, hogy a vágtán saját szórakoztató produkciót mutassanak be, ez a hetedik kiadásra megvalósult, így nem vendégelőadást hívnak meg, hanem a háromszéki alkotókat, művészeket vonták be – részletezte az alpolgármester.
Demeter János, a sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeumot működtető Vadon Egyesület igazgatójának kezdeményezésére már tavaly decemberre elkészült a Csillagösvény népe című, tizenhárom tételes fúziós zenemű, amely a székelyek őstörténetéből ihletődött, a mondavilág elemeiből és a történelmi tényekből építkezve. Kövi Artúr Bálint zeneszerző művére Orza Călin koreográfus állít össze egy lovas-táncos produkciót, amit a Háromszék Táncegyüttes és az MStudio művészei adnak elő. A színészek jelenleg épp lovagolni tanulnak. Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója elmondta, az előadást szabadtérre tervezik, majd szeptemberre átalakítják, és a színházteremben is bemutatják.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!