
Adatokat gyűjtenek a meggyűrűzött madarakról. Bárki segítheti az egyesület munkáját
Felmérték a homoródszentpáli gólyapopulációt, a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédő Egyesület először gyűrűzött fiatal fiókákat Udvarhelyszéken. Az eszköz segítségével adatot lehet gyűjteni az egyedekről. Továbbra is a madarak védelme a legfőbb cél, így az egyesület képviselői azt tervezik, hogy a település villanyoszlopaira újabb kosarakat helyeznek el, hogy elkerüljék az esetleges baleseteket.
2018. június 28., 09:332018. június 28., 09:33
Összesen 113 homoródszentpáli gólyafiókát látott el nemrég egyedi sorozatszámú, nem jeladós gyűrűvel a Milvus Csoport Madártani és Természetvédő Egyesület az Electrica Rt., illetve a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szakembereivel együttműködve – tudtuk meg Simó Imrétől, a civil szervezet egyik aktivistájától, az akció szervezőjétől. A kis madarak közül négyre vastagabb combjuk miatt csak alumínium gyűrűt tudtak feltenni, amely ugyan hosszú ideig megmarad, ellenben a rajta található jelzés nehezebben leolvasható, mint a színesek esetében. A többi szárnyast mindkét típusú jelzéssel ellátták.
Simó Imre arra is kitért, hogy csak a fiatal, repülni még nem tudó gólyák kaptak sorozatszámot, hiszen az idősebb egyedek esetében ez kockázatos tevékenység, mivel megijedhetnek, és menekülés közben bajuk eshet. „Nagyon fontos volt a gyűrűzés időzítése a fiókák esetében, amelyek 30–33 napot maradnak a fészekben.
A legfontosabb a madarak épsége, és csak utána következnek a tudományos szempontok” – magyarázta. Egyébként a villamossági vállalat szakszerű támogatásának is köszönhetően – amely egyebek mellett darut kölcsönözött, illetve a szolgáltatást is felfüggesztette a munka idejére –
A gólyák meggyűrűzése előtt felmérés készült a szentpáli fészkekről, amibe a Tamási Áron Gimnázium egyik tanárát, illetve két diákot is bevontak – közölte Simó. Összesen 39 fészket számoltak össze a településen, ezek közül öt lakatlan, vagy épp pár nélküli gólya használja. A felmérés része volt ugyanakkor a fémkosár nélküli póznákra rakott fészkek feljegyzése is. Az egyesület azt tervezi ugyanis, hogy a helyi lakosság, esetleg önkormányzati és más pályázati lehetőségek bevonásával állványokat helyez ki ezekre az oszlopokra.
Miért sok a gólya Szentpálon?
A gólyák a vizenyős kaszálókat, legelőket és a kisebb mezőgazdasági területeket kedvelik, ahol rovarokra, kisebb halakra, kétéltűekre, hüllőkre és emlősökre vadásznak – fejtette ki Simó Imre. Éppen ezért jelenlétük mértékéből meg lehet becsülni, hogy egy adott környéken mennyire kiterjedt az állatfajok biodiverzitása. „A Szentpálon fészkelő gólyák magas száma azt sugallja, hogy ott megfelelő a biodiverzitás” – mondta.
„Ez jó a gólyáknak, ugyanakkor a szolgáltatónak is, hiszen így elkerülhetők a folyamatos rövidzárlatok. Utóbbi a lakosokat is pozitívan érinti” – tájékoztatott az egyesület önkéntese. Reméli, hogy legalább öt-nyolc, egyenként 100 euró értékű kosarat sikerül majd beszerezniük. Hozzátette, hogy a gimis diákok munkája még nem fejeződött be, továbbra is megfigyelik a gólyákat.
Összesen 113 gólyafióka kapott egyedi jelzést Homoródszentpálon
Megfigyelések alapján rengeteg adatot össze lehet gyűjteni az egyes egyedekről, meg lehet tudni például, hogy mikor hagyják el az otthonukat, pontosan hol raknak fészket, mekkora az élettartamuk, továbbá hogy hol táplálkoznak, esetleg visszatérnek-e Szentpálra vagy a környékére – fejtette ki Simó, hozzátéve, hogy egy jelöletlen madár esetében ez lehetetlen feladat volna.
A gólyákkal kapcsolatos információkat bárki feljegyezheti a világ bármely pontján, majd továbbíthatja a romániai országos gyűrűzési központnak, ahol a sorozatszám alapján beazonosítják az egyedeket, és összesítik a beérkező adatokat. Ez a különböző védelmi programok megszervezésére is hasznos a csupán Délkelet-Európában gyakori madárfaj számára. Az egyesület önkéntese szerint a mostanihoz hasonló akciók a gólyák népszerűsítésében is fontos szerepet játszanak, mivel
Ha sérült gólyákat látunk
Általában csak augusztusban, szeptemberben lehet sérült gólyákat látni, ilyenkor érdemes erről értesíteni a Milvus egyesületet, amely madarak számára létrehozott rehabilitációs központtal is rendelkezik. Itt felépülhetnek, majd újra szabadon engedik őket. Simó Imre rámutatott, bármilyen sérült madárral találkozunk, a 0722–533816-os telefonszámot érdemes tárcsázni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
szóljon hozzá!