Fotó: Farkas Áron
Szerezd vissza a családodat! – Légy okosabb az okostelefonnál, vedd vissza az irányítást! címmel tartott előadást nemrégiben Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében létrejött eseményen a gyerekek okostelefon-használatáról, a digitális világ rájuk leselkedő veszélyeiről, illetve a szülők és oktatók szerepéről is szó esett.
2024. április 28., 21:062024. április 28., 21:06
2024. április 28., 21:072024. április 28., 21:07
Bevezetőjében az előadó a jelenség tudományos hátterét ismertette, különböző kutatási eredmények alapján. Mint elhangzott,
Ezzel egyidőben romlani kezdtek a gyerekek PISA-teszteken elért eredményei, és csökkent az élettel való elégedettségük is. A kutatások megállapították, hogy
A szakértő szerint minden internetre kapcsolódó telefonos applikáció potenciális veszélyforrást jelent a kiskorúak számára.
– hívta fel a figyelmet a szakértő. Hozzátette, hogy
Fotó: Farkas Áron
Felmérésekből az is kiderült, hogy a kamaszok egyre több időt töltenek képernyő előtt, és egyre kisebb korban kapnak okostelefont.
A gyerekek figyelme több alkalmazás között oszlik meg, a számítástechnikai cégek saját fejlesztésű algoritmusaik segítségével igyekeznek részarányukat, és ezáltal a reklámbevételüket növelni.
– magyarázta Pöltl Ákos.
Kiemelte, hogy bár a különböző alkalmazások látszólag ingyenesek, azokért valójában a figyelmünkkel fizetünk, ugyanakkor
Fotó: Farkas Áron
A szakértő a digitális egészség kapcsán kitért a digitális eszközök idegrendszeri fejlődésre gyakorolt hatásaira is. Mint mondta, agyunknak mindig az a része fejlődik, amit használunk, így
„Ha a mai gyerek unatkozik, akkor vagy kap egy képernyőt, vagy a szülő játszik vele, pedig a gyereknek minden nap kellene unatkoznia legalább fél órát, mert akkor ki kell találnia, hogy mit csináljon.
– hangsúlyozta.
Pöltl Ákos szerint a mai gyerek esetében az is gondot jelent, hogy az okoseszközök használata és a videójátékok a normális szint többszörösére emelik az agy dopamin-szintjét, így azután kezdve
Fotó: Farkas Áron
A „lövöldözős” videójátékok másik veszélye, hogy érzéketlenné tehetik a gyereket az erőszakkal szemben.
– hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, hogy hasonló folyamat játszódik le a pornográf tartalmak esetében is, amelyekhez a gyerekek egy egyszerű életkor-ellenőrzést követően hozzáférnek.
A bemutatott problémák megoldási lehetőségei kapcsán elmondta, véleménye szerint a tudatos internetezés egy mítosz, ugyanis egy gyereknek hiába magyarázzuk el, hogy hogyan használja a telefont, életkora és idegrendszeri fejletlensége miatt azt fogja tenni, ami neki jólesik.
– vélekedett.
Hozzátette: mivel a szülők általában nem értenek annyira a modern technikai eszközökhöz, így az okostelefonhoz sem, a gyerekek nem fogadják el a tőlük jövő tanácsot. Ugyanakkor a legtöbb szülő maga is telefonfüggő valamilyen szinten, így nem tud hiteles mintát mutatni gyermekének.
– húzta alá.
Véleménye szerint a problémára a valós megoldást a szülők és a pedagógusok együttműködése jelentheti.
– magyarázta, hozzátéve, hogy ez a „digitális védőburok” akkor tud igazán hatékonyan működni, ha a szülők oktatásával tovább lehet vinni családi szintre is, hogy a gyerek otthon is kontrollált módon használja a telefont.
Ennek első lépésként azt javasolja, hogy a gyerek ne vihesse be a készüléket a szobájába lefekvéskor, a szülő pedig azzal mutasson példát, hogy ő is ugyanígy tesz.
Legalább tizenöt zajos aknafedő van a 13C jelzésű országút Székelykeresztúron áthaladó szakaszán; van, amelyik miatt képtelenség aludni. Helyileg csak ideiglenes megoldásokat végezhetnek „elcsendesítésükre”, ám egy jelentős beruházás is tervben van.
A festői Nyomáti-tető parkolójában évek óta szeméthegyek fogadják az átutazót. Az illegális hulladéklerakás állandó gondot jelent, de a megyei tanács és az önkormányzatok eddig nem találtak tartós megoldást a problémára.
Szeptemberben indíthatják el az idei roncsautóprogramot, 200 millió lejes keretösszeggel – jelentette be a környezetvédelmi minisztérium.
Cáfolta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter kedden azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Tragikus baleset történt a Bukarest–Pitești autópályán, Vânătorii Mici település közelében kedden reggel: két fiatal életét vesztette, miután egy kamion elütötte őket, miközben gyalogosan haladtak az autópályán.
Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter kedden bejelentette, hogy 15 napon belül elkészítik azon PNRR-be foglalt beruházások listáját, amelyek a továbbiakban támogatást kapnak a munkálatok folytatásához.
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint 2024-ben 1160 Kovászna megyében bejegyzett aktív cég nem tette le időben a könyvelési mérlegét az adóhivatalnál. Ez jelentősen megnehezíti a helyi gazdaság valós teljesítményének felmérését.
Három utas sérült meg hétfőn délután egy Mangalia és Konstanca között közlekedő vonaton, miután betört egy vagon ablaka, és az üvegszilánkok rájuk hullottak. Az eset egy állomáson történt, miközben a szerelvény várakozott.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett kilencéves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Rövid, de paprikás hangulatú volt kedden délelőtt a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülése. A tanácsosok egy része nem értett egyet azzal, hogy soron kívül támogatást nyújtsanak civil szervezeteknek.
szóljon hozzá!