
Fotó: Pál Dénes
Szakmai konferenciával kezdődik, majd kiadók bemutatkozásával, szerzői estekkel, koncertekkel folytatódik a Könyv Éve Székelyudvarhelyen című, többnapos rendezvénysorozat augusztus végén.
2021. július 29., 16:222021. július 29., 16:22
„Ezt az évet arra szántuk, hogy mélyítsük a kapcsolatot az emberek és a nívós tartalmú irodalom között” – mondta Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere az augusztus 26-29. között zajló eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.
Fotó: Pál Dénes
A rendezvénysorozat három részre oszlik, tudtuk meg Szőcs Endrétől, a városi könyvtár igazgatójától.
– magyarázta Szőcs.
Fotó: Pál Dénes
A könyvvásár helyszíne a városi park, ahol egy szabadtéri színpadon zajlanak a közönségtalálkozók, koncertek.
Ezen kívül ugyanitt egy irodalmi kávéház és egy gyereksarok is várja majd a nagyobb, illetve kisebb korosztályokba tartozó olvasókat. A napi programok minden este meseolvasással zárulnak.
– tette hozzá az intézményvezető.
Fotó: Pál Dénes
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!