
Fotó: Pinti Attila
Szabadidős infrastruktúra kiépítését tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Olt partján, a gát és a folyó közötti árterületen.
2020. augusztus 20., 18:402020. augusztus 20., 18:40
Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a héten egyeztettek az Olt-folyó vízgyűjtő medencéit felügyelő igazgatóság vezetőivel, és két partnerségi szerződésről állapodtak meg, miután a 2020/122-es jogszabály lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzatok a folyóvizek árterületein közhasznú beruházásokat valósítsanak meg a gondnoksággal kötött partnerség alapján.
– mondta el a polgármester. Hozzátette, helyszíni szemle következik, a vízügyi szakemberek elmondják, a folyó mely részein alkalmas a terület a fejlesztésre, majd tanulmányokat kell elkészíteni, többek között felmérve, hogy ha megárad az Olt, hol és mennyi idő alatt éri el azt a szintet, ami már gondot okozhat. Az árterületen rengeteg feltételt be kell tartani, például a tervezett épületek a gát magassága felett készülhetnek. A polgármester szerint elkezdődhet a tervezés,
ahol lehetséges, a folyó vizét is „bevonják”, azaz például strandolásra alkalmas részeket alakítanak ki, majd európai uniós forrásokat hívnak le a megvalósításokra.
Emlékeztetett, hogy aláírták az uniós finanszírozási szerződést, ami alapján az Olt menti gáton hét kilométer hosszú kerékpárút épül. Ugyanakkor a folyó melletti mesterséges tavat is helyreállítják, ott is több sport- és szabadidős tevékenységre lesz lehetőség. Ez hatalmas lehetőség a város számára – szögezte le Antal Árpád.
A vízügyi gondnoksággal ugyanakkor egy újabb partnerségi szerződést is kötnek, az önkormányzat átvállalja és megépíti a Debren-patakon a tervezett gátat. Ez szerepel az igazgatóság beruházási listáján, ám elakadt, így az önkormányzat átveszi a dokumentációt, és kiírja a közbeszerzést a megvalósításra, részletezte a polgármester. A gátra azért van szükség, hogy megvédje a várost a Sugásfürdő felől esetleg lezúduló vízmennyiségtől. A következő hetekbe különben elkezdik a Debren-patak medrének takarítását is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás