
Kijavított félrefordítások. Hosszú időbe telt
Fotó: Gecse Noémi
Egy év után kicserélték a rosszul fordított feliratokat a csíkszeredai buszmegállókban.
2017. június 06., 20:482017. június 06., 20:48
Az Euromedia Group nevű bukaresti reklámcég brassói kirendeltsége tavaly júniusban helyezte ki Csíkszeredában is azokat az országos szinten használt felhívásokat, amelyek az illegális plakátolás törvénytelenségére hívják fel a figyelmet, és
Ezek megfogalmazása azonban bőven hagyott kívánnivalót maga után. Például az Interzis afişajul ilegal – vandalizarea şi distrugerea román nyelvű felhívás magyar megfelelőjeként a Tiltott illegális kijelző – vandál és megsemmisítése fordítás szerepelt, az Obiectiv supravegheat megfelelőjeként pedig az Objektív felügyelt.
A korábbi változat
Fotó: Pinti Attila
A cégtől először tavaly júniusban kaptunk ígéretet a magyartalan feliratok kicserélésére, és egy általunk javasolt fordítást is elküldtünk számukra, de mivel közel egy esztendőnyi várakozás után sem történt előrelépés az ügyben, idén májusban ismét megkerestük őket.
Mint kiderült,
amit azonban állításuk szerint nem kaptak meg, és azt kérték, küldjék el újra. Ez meg is történt, majd az egyeztetést követően a múlt hónapban ismét ígéretet kaptunk a feliratok lecserélésére, és ezúttal az Euromedia Group eleget is tett a kérésnek:
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!