
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Hiába kerítették körbe, zárták be vagy süllyesztették a földbe Sepsiszentgyörgyön a szemeteskukák többségét, a guberálók így is megtalálják a módját, hogy hozzáférjenek a tartályok tartalmához. Közben viszont meg is rongálják ezeket, jelentős kárt okozva a köztisztasági vállalatnak.
2019. április 04., 20:222019. április 04., 20:22
Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat igazgatója portálunknak elmondta, naponta egy-két helyszínre kénytelen kiszállni egy csoport, hogy különböző rongálások után javításokat végezzenek.
A mágneses kártyával működtett hulladéklerakók vezetékeit elvágják, ilyenkor zárlat keletkezik, a teljes vezérlőrendszert ki kell cserélni. Az is előfordul, hogy letörik az ajtókat, kifeszítik a tárolók oldalát. Máthé László rámutatott,
„A szétszórt szemetet minden nap összegyűjtjük, elszállítjuk, emellett a rongálás tetemes kárt okoz. Inkább azzal kellene foglalkozzunk, hogy korszerűsítsünk, ám rengeteg időt és energiát felemészt, hogy állandóan javítanunk kell” – mondta az igazgató.
A köztisztasági vállalat vezetősége levélben kérte a lakástulajdonosi társulásokat, hogy segítsék a munkájukat.
– mutatott rá az igazgató. Hozzátette, a városban több mint száz lerakó van, idén 85 százalékra „tornázzák fel” a korszerű, zárt rendszerek arányát.
A helyi rendőrség az elmúlt évben 178 alkalommal bírságolt meg kukázókat.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
szóljon hozzá!