
Antal Árpád. Románia jelenlegi és korábbi elnökét is bírálta
Fotó: Vargyasi Levente
Az erdélyi magyaroknak Klaus Johannis államfő árt a legtöbbet, azzal, hogy elmegy az Amerikai Egyesült Államokba, Németországba, az Európa Tanácshoz, és elmondja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségek helyzetét – vélik a háromszéki politikusok.
2017. június 22., 18:052017. június 22., 18:05
Antal Árpád az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke leszögezte, ebben a pillanatban ez komoly problémát okoz az erdélyi magyarságnak. Másrészt szerinte a korábbi államfő,
Antal Árpád kifejtette, az erdélyi magyarok szemében a szociáldemokrata párt elfogadhatatlan, de a magyarság érdeke, hogy politikai kormány alakuljon, átlátható parlamenti többséggel a háta mögött, mert ha nem, az erőszak/szervezetek, a titkosszolgálatok alakítanak kormányt.
Kulcsár Terza József parlamenti képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján szintén a kormányválság kapcsán kialakult magyarellenes hisztériára reflektált, elmondta, a parlamenti bizottságok összevont ülésén
– szögezte le az MPP-s politikus.
Benkő Erika RMDSZ képviselő pedig úgy fogalmazott, a szövetségnek még magasabbra kell tennie e mércét, folytatni ugyanakkor a nemzetközi háttérmunkát, hiszen
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!