
Névtelen betelefonáló jelentette fel a székelyudvarhelyi baranta csoportot: a hagyományos magyar harcművészetet űző fiatalok szombati, március 13-ai bemutatója ellőtt rendőrök ellenőrizték engedélyeiket.
2010. március 13., 19:432010. március 13., 19:43
2010. március 13., 21:382010. március 13., 21:38
A baranta bemutatót az első Udvarhelyszéki Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó keretében tartották a Bethlen Gábor Általános Iskola tornatermében. A rovásírásversenyt a Székely Pajzs Egyesület, a Kalamáris Egyesület és a székelyudvarhelyi 2. számú Budvár Cserkészcsapat szervezte. Mint megtudtuk, a megnyitó után nem sokkal két rendőr jelent meg a helyszínen, akik a baranta csoport fegyverviselési engedélyeit kérték – az íjakra ugyanis engedély kell, de ezzel rendelkeztek a barantások, a rendőrök pedig távoztak.
Waum Péter, a Székely Pajzs Egyesület részéről arról tájékoztatott, hogy az íjászati bemutatóról azonnal lemondtak, csak a baranta más ágaiból tartottak ízelítőt 12 órakor. Ekkor ismét megjelentek a rendőrök, de így is mindent rendben találtak, íjászat bemutató nem volt. Waum szerint eléggé felesleges volt az ellenőrzés, a rendőrök szerinte csak a munkájukat végezték, de az már elgondolkodtató, hogy valaki névtelenül feljelenti a baranta csoportot.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!