
Eredeti állapotába állították vissza a zsindelytetős épületet
Fotó: Pinti Attila
Falumúzeumot rendeznének be az egykori csíkjenőfalvi óvodaépületben, ennek érdekében gyűjtést hirdettek Karcfalva községben. A kezdeményezők úgy vélik, kötelességük átadni az ifjú nemzedéknek azt, amit őseik hátrahagytak.
2017. március 27., 19:512017. március 27., 19:51
2017. március 28., 16:512017. március 28., 16:51
1890-ben épült Csíkjenőfalván az az óvodaépület, amelyben az 1980-as évek végéig működött az óvodai oktatás. Az épület harminc éven keresztül elhanyagolt állapotban, mostoha körülmények között állt, mígnem Karcfalva község önkormányzata újjáépíttette.
– magyarázta Szőcs László, a község alpolgármestere.
Fotó: Pinti Attila
A munkálatok összértéke mintegy 150 ezer lej volt, ez a Csík LEADER Egyesülethez leadott pályázat révén valósulhatott meg. Innen közel 90 ezer lejt kaptak, az önkormányzat pedig több mint 60 ezer lej önrésszel járult hozzá az újjáépítéshez, a jenőfalvi közbirtokosság pedig 13 köbméter fát biztosított.
Már az újjáépítéskor körvonalazódott, hogy falumúzeumot rendeznének be a valamikori óvodaépületbe. „Többféle elképzelés is van. Volt egy olyan elképzelés, hogy egy régi pedagógusszobát rendezzünk be, de falumúzeumként is szeretnénk működtetni” – magyarázta az alpolgármester. Ennek megvalósításához a községbeliekhez fordultak felhívással a Székaszó című helyi lapban, amelyben hangsúlyozzák, hogy jó lenne összegyűjteni, egy szakember segítségével rendszerezni, majd kiállítani a még fennmaradt tárgyakat, feleleveníteni, leírni alkalmi szokásokat, népdalokat, hátrahagyni a népművészeti kincseket, amelyek egyre ritkábbak lesznek a magángyűjteményekben is.
Fotó: Pinti Attila
„Éppen ezért, mert ennyire távolodunk, és változik az értékrend napjainkban hagyományainkat illetően, kötelességünknek érezzük, hogy valamilyen módon átadjuk az ifjú nemzedéknek a már nekünk is csorba tudásunkat, amit ránk hagytak örökül szüleink, nagyszüleink, dédszüleink” – írja a két kezdeményező, Kozma Anna községi könyvtáros és kultúrfelelős, valamint Szabó Kázmér, a Felcsík Kistérségi Társulás munkatársa.
A fiatalokat külön kérik, hogy segítsenek a gyűjtés lebonyolításában, és ezáltal vállaljanak felelősséget a saját gyökereik ápolásáért.
„Arra gondoltunk, hogy miért ne lehetne itt a faluban is egy falumúzeum, ahol a gyerekek szembesülhetnek azokkal a dolgokkal, amelyeket nem valószínű, hogy ismernek. Működhetne egyfajta élő falumúzeumként is, foglalkozásokat tartanánk ott, adatközlőket hívnánk meg, hogy ők meséljék el, hogyan is volt annak idején. Reméljük, előkerülnek olyan fotók, amelyeken látható, hogyan nézett ki egy tisztaszoba, milyen bútorzat volt, mit tartalmazott a vetett ágy, vagy egy szekrényben milyen viseleteket tartottak” – mondta Kozma Anna.
Fotó: Pinti Attila
Szabó Kázmér hozzátette, szeretnék összegyűjteni a faluból mindazt, ami érték, a hagyományos, régi bútorzatot, népviseletet, népszokásokat, mondákat, mondókákat. „Egy falubelinek szerszámokból van egy gyűjteménye, de valószínű, hogy sokaknál rejtőznek a padláson, itt-ott még tárgyak. Ezeket dokumentálnánk, és felcímkézve, névvel ellátva, esetleg a hozzájuk kapcsolódó történeteket is leírva állítanánk ki.”
Kozma Anna rámutatott, nagyon sok érték már elveszett, mert vagy eladták, vagy nem vigyáztak rá. Jó dolognak tartja viszont, hogy az emberek ismét kezdtek értékként tekinteni a régi tárgyakra. Mint mondták, a nyár folyamán személyesen fogják felkeresni a község időseit, hogy a gyűjtés sikeresebb legyen. Addig is, aki szeretne felajánlani egy-egy régi bútordarabot, használati tárgyat, viseletet, vagy elmesélne egy-egy szokást, történetet, keresse fel a községi könyvtárat, a Felcsík Kistérségi Társulást vagy a polgármesteri hivatalt.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!