
Az elkövetők jól megtervezték az akciót: tudták, hogy ezen a szakaszon mindig lassan közlekednek a teherautók
Fotó: Gergely Imre
Két kiskorú kövekkel dobált meg egy teherautót, bezúzták az ablakát, és amikor a vezető kiszállt, egy harmadik társukkal rátámadtak. Ez követően felmásztak a fülkébe, ahonnan elragadták azt, amit értékesnek találtak, majd elszaladtak.
2018. április 19., 16:462018. április 19., 16:46
A Halász utcában hajtott végre rablótámadást három személy még április 11-én. Éjjel tizenegy óra után az autómosó közelében várakoztak, majd kövekkel kezdtek dobálni egy Vrancea megyei teherautót. A köveket két kiskorú, a 16 éves S. J. és a 17 éves B.G. A. dobálták a jármű szélvédőjének. Amikor a kamion megállt, és a vezetője kiszállt, megjelent az akció feltételezett irányítója, a büntetett előéletű S. J. is. Rátámadtak a sofőrre, az egyikük pedig felmászott a fülkébe, és elragadta az ott lévő mobiltelefont.
Akár egy akciófilmben, úgy zajlott le az esemény, vagy hasonlítható ahhoz is, ahogy az Angliába igyekvő migránsok a La Manche csatorna partján támadják a kamionokat. Az egész cselekményt rögzítette egy közeli ipari kamera, ez is segítette a rendőrség munkáját.
A két kiskorú közül az egyiket még akkor éjjel elfogták, társa másnap került kézre. A felnőtt elkövető pedig azóta is szökésben van. Mindhárman gyergyószentmiklósi lakcímmel rendelkeznek.
Az április 11-én éjszaka történt cselekmény kimeríti a minősített rablás bűntettét, így ezzel a váddal indult eljárás a három elkövetővel szemben – közölte érdeklődésünkre Portik Imre, a Gyergyószentmiklósi Bíróság elnöke. Elmondta, a gyors rendőrségi fellépésnek köszönhetően már 12-én megtörtént a két kiskorú elfogása, és 13-án harmincnapos előzetes letartóztatást rendeltek el ellenük. Az elkövetők fellebbeztek, de a Hargita Megyei Törvényszék április 17-én helybenhagyta a gyergyószentmiklósi ítéletet, így ők jelenleg fogdában vannak. Harmadik társuk, S. J. azóta is bujkál, nem került még rendőrkézre,
Portik Imre azt is közölte, hogy a minősített rablásért 3 és 10 év közti börtönbüntetés kiszabását írja elő a büntető törvénykönyv. Hozzátette, tudomása szerint a városban és a környéken ilyen típusú rablás nem történt korábban. A bíróság elnöke leszögezte: az elmúlt két évben a Gyergyószentmiklósi Bíróság elé került
Ez igencsak aggasztó jelenség – tette hozzá.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
2 hozzászólás