
A mai siménfalviak közül eddig senki nem élt meg vizitációs élményt
Fotó: Kiss Gábor
Az Erdélyi Református Egyházkerület generális vizitációs bizottsága hétfőn meglátogatta a Siménfalvi Missziós Református egyházközséget. Korszakos esemény ez az egyházmegye legkisebb, százhuszonhárom fős gyülekezetének életében, hiszen hasonlóra 1913-ban, Kenessey Béla püspök idejében volt példa.
2018. április 17., 19:082018. április 17., 19:08
Reggel a bizottság nevében Szatmári Szilárd egyházmegyei főjegyző mondott köszöntőt, majd Jakab Imola siménfalvi lelkipásztor és Varga Béla gondnok fogadta jó szóval Kató Béla püspököt, Szegedi László generális direktort, Kántor Csaba püspökhelyettest, Ballai Zoltán, Gyenge János és Kovács István előadótanácsosokat, Ungvári Éva főszámvevőt, valamint Fekete P. P. János egyházkerületi és Tőkés Zsolt egyházmegyei főgondnokot.
Bibliaóra után a nap folyamán a gyülekezet lelki életének, ügyviteli és anyagi helyzetének megvizsgálása mellett látogatást tettek a polgármesteri hivatalban és találkoztak a presbiterekkel.
Gyuri bácsi szolgálatának koronája volt a nap
Fotó: Kiss Gábor
A missziós egyházközséghez hét szórványgyülekezet tartozik: a nagykedei, a nagymedeséri, a székelyszentmiklósi, a kobátfalvi, a székelyszentléleki, a bogárfalvi és a farkaslaki. Nagykedében csupán két lélek maradt. Ott megható találkozásra és bensőséges beszélgetésre volt lehetőség: rendben van templomuk, és szívügyük a régi iskolaépület visszaszolgáltatása is.
A siménfalvi, ékszer szépségű templomban tartott istentiszteleten testületileg megjelent az egyházmegye lelkészi kara, a szórványbéli egyháztagok és az unitárius egyházközség lelkipásztora, Szén Sándor, akivel a helyi lelkésznő példás, a vizitáció által is méltatott egyetértésben szolgálja a faluközösséget. Szegedi László generális direktor, missziói előadó kiemelte a lelkipásztori szolgálatban való helytállás fontosságát és áldásait, emlékeztetve arra, hogy mit jelent a kitartó hozzáállás. Felidézte az elhagyatottságot, az árvizet, majd a megújulást. Beszámolójában kiemelten szólt Jakab Imola lelkész két évtizedes munkájának áldásairól.
Fotó: Kiss Gábor
Kató Béla püspök elmondta, milyen lényeges és hasznos a gyülekezetek meglátogatása. Évenként minden egyházmegyéből azonos szempontok szerint választanak gyülekezetet.
Kiemelte eddigi nagyon pozitív tapasztalatait, főleg a hívek visszajelzéseit, melyek szerint a gyülekezetét szerető és hűségesen gondozó lelkészhez örömmel ragaszkodnak.
Fotó: Kiss Gábor
Kántor Csaba egyházkerületi főjegyző, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperesének köszöntő szavai után a bizottság tagjai beszámoltak tapasztalataikról, méltatva az ott folyó munkát.
Megható pillanat volt, amint az egyházközség tiszteletbeli gondnoka, a nyolcvannyolc éves Mircse György – aki nehéz időkben évtizedekig hűséges segítője volt a hívő nyájnak és pásztorainak – szálfaegyenesen szólásra emelkedett. Üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondva Istennek, amiért egy hosszú élet után megérhette azt az ünnepi percet, hogy
Jakab Imola helyi lelkész, aki két évtizede buzgón szolgál a maroknyi közösségben, nagy szeretettel köszönte meg híveinek a hozzáállást, presbitériumának a meglepetés rózsacsokrot, amellyel az évfordulón kedveskedtek neki – mindennél beszédesebben jelezve a bizottság felé is lelkészük iránti nagyrabecsülésüket és szeretetüket. Elmondták: a huszonegyedik szál virág a közös jövőt mutatja.
Fotó: Kiss Gábor
Bálint Hortenzia unitárius kántor vezetésével a különböző felekezetű gyermekekből álló kórus gitárkísérettel, csengő hanggal énekelt. Az ötéves Bálint Boglárka szavalata érzelmi csúcspont volt: édesanyja Imola lelkésznőnél konfirmált, ő eskette, és kislányát ő keresztelte. Így a jövőt jelző rózsaszálat Boglárkának nyújtotta át.
Végül a falu asszonyai estebéddel várták az ünneplőket a kultúrotthonban.
Fotó: Kiss Gábor
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!