
Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje is szükségesnek tartja a pontosítást. Archív
Fotó: Kovács Attila
Újabb kérdéseket fogalmazott meg a Borboly Csaba és több más személy ellen zajló büntetőper tárgyalását vezető bíró a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) számára, ezeket a per csütörtöki tárgyalásán ismertették a Hargita Megyei Törvényszéken.
2018. november 15., 21:002018. november 15., 21:00
A Hargita Megyei Törvényszéken zajló bírósági eljárás csütörtöki tárgyalási napján kellett volna döntenie a bírónak a Borboly Csaba ügyvédei által korábban benyújtott, lehallgatási jegyzőkönyvekre alapozott bizonyítékok kizárására vonatkozó kérésről.
Mint a bíró kijelentette, ezt nem teheti meg mindaddig, amíg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem pontosítja a nyomozás során folytatott tevékenységét, és nem lesz egyértelmű, hogy a gyanúsítottak lehallgatásához nyújtott műszaki segítség valójában mit is jelentett. Ezért szükségesnek tartotta a korábbi után egy újabb átirat megfogalmazását és elküldését a SRI-nek, amelyben
Az átirat elküldésével és a pontosítások szükségességével az ügyész is egyetértett, a kezdeményezéshez több vádlott ügyvédei is csatlakoztak, kijelentve: a védekezés szempontjából fontos tudni, hogy a SRI átlépte-e a műszaki eszközök biztosítása és a nyomozati cselekmény közötti határt a büntetőeljárás során. ,
– ismertette a bíró. Borboly Csaba ügyvédje, Sergiu Bogdan kérdésünkre emlékeztetett, hogy korábban a SRI azt közölte, nem végzett semmilyen nyomozati cselekményt, és műszaki segítséget sem nyújtott a DNA által folytatott eljárás során, viszont a vádhatóságtól kapott válasz szerint a két hatóság együttműködött. Ezért
Több vádpont
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Három vádlott korábban beismerő vallomást tett, őket el is ítélték, a többiek alaptalannak tartják a vádakat.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
1 hozzászólás