Hirdetés
Hirdetés

Politikai nyilatkozatban kérik Háromszéken a Minority SafePack újra napirendre tűzését

•  Fotó: Facebook/RMDSZ

Fotó: Facebook/RMDSZ

Politikai nyilatkozatot szavazott meg szerdai ülésén Kovászna Megye Tanácsa az európai kisebbségvédelem támogatásáról, amelyben kérik, hogy az Európai Bizottság tűzze újból napirendre a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

Bíró Blanka

2021. március 24., 17:082021. március 24., 17:08

2021. március 24., 17:102021. március 24., 17:10

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a „különfélék” napirendi pontnál terjesztette a testület elé a nyilatkozatot. Hangsúlyozta, a polgári kezdeményezés támogatására több mint 1,3 millió aláírás gyűlt össze, több mint 90 kisebbségi szervezet, csoportosulás állt melléje, az Európai Unióban több mint 50 millió ember él kisebbségben, az Európai Bizottság mégsem akar eleget tenni a kötelezettségének, hogy jogalkotást indítson a polgári kezdeményezés javaslatai alapján.

Tamás Sándor arra is kitért, hogy az Unió több megyei, regionális és nemzeti testülete elfogadta már a nyilatkozatot, Németország több tartományában, a Belgiumban és Dániában élő németek regionális testületei, a dél-tiroli regionális parlament. Az ötpontos politikai nyilatkozatban

kérik az Európai Bizottságot, korábbi döntése ellenére tűzze ismét napirendre a Minority SafePack javaslatait,

támogassa a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című európai polgári kezdeményezést.

Hirdetés

Az Európai Parlamentet és a Régiók Bizottságát arra kérik, hogy tűzzék napirendre az európai kisebbségvédelem ügyét, ezt nyomatékosítsák az Európai Bizottság felé. Az európai regionális, tartományi és megyei önkormányzatoktól azt kérik, csatlakozzanak az európai kisebbségvédelem ügyéhez, fogadjanak el hasonló nyilatkozatot.

A tanácsülésen Tamás Sándor elnökkel együtt harmincan szavaztak, 25-en támogatták a nyilatkozatot. A román Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt öt képviselője ellene szavazott, arra hivatkozva, hogy nem ismerik pontosan az előzményeket, például hogy az Európai Bizottság miért döntött úgy, hogy nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack alapján.

korábban írtuk

Demokráciát játszik az Európai Bizottság – Szili Katalin és Kalmár Ferenc a Minority SafePack elutasításáról
Demokráciát játszik az Európai Bizottság – Szili Katalin és Kalmár Ferenc a Minority SafePack elutasításáról

Szili Katalin, Orbán Viktor miniszterelnök autonómiaügyi megbízottja és Kalmár Ferenc, a magyar külügyminiszter szomszédságpolitikáért felelős biztosa úgy látja, a Minority SafePack elutasítása ellenére folytatni kell a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítéséért zajló küzdelmet. A két politikus szerint az SZNT polg&

korábban írtuk

Gál Kinga és Vincze Loránt egyaránt beolvasott Brüsszelnek a Minority Safepack elutasítása miatt
Gál Kinga és Vincze Loránt egyaránt beolvasott Brüsszelnek a Minority Safepack elutasítása miatt

Az Európai Bizottság sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket, felháborító, hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni annak ellenére, hogy a Minority Safepack európai kezdeményezést közel másfél millió polgár támogatta.

korábban írtuk

Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartják az EB elutasító döntését a magyar politikusok
Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartják az EB elutasító döntését a magyar politikusok

Az Európai Bizottság kimutatta a foga fehérjét a Minority SafePack polgári kezdeményezés ügyében – értékelte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a testület pénteki döntését az MTI-hez eljuttatott közleményében.

korábban írtuk

Megbukott a Minority SafePack, cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket az Európai Bizottság
Megbukott a Minority SafePack, cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket az Európai Bizottság

Nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében az Európai Bizottság, számolt be pénteki közleményében az RMDSZ. Eszerint az EB csütörtökön úgy döntött, „hogy semmibe veszi több mint egymillió európai polgár kérését, valamint az Európai Parlament állásfoglalását.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens

A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában

Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában
2026. május 19., kedd

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért

Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.

Elhunyt Scherer Péter színművész
Elhunyt Scherer Péter színművész
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

Hirdetés
2026. május 19., kedd

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett
2026. május 19., kedd

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe
2026. május 19., kedd

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik

A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint
2026. május 19., kedd

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot

Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
2026. május 19., kedd

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás

Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás
Hirdetés