
Fotó: Boda L. Gergely
Nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumhoz a katolikus iskola osztályait, ezzel az intézkedéssel a tanfelügyelőség gyakorlatilag megszüntette az iskolát. A szülők nem adják fel, azt szeretnék, ha jövőben a felekezeti iskolába járnának a gyerekeik. Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány képviselői kijelentették, ha nem működhet a katolikus iskola, az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti.
2017. szeptember 11., 09:142017. szeptember 11., 09:14
Egyik szemük sír, a másik nevet – foglalta össze a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közösségének egyik képviselője, Zsigmond Imola a tanfelügyelőség döntését, miszerint a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működik tovább ebben a tanévben a felekezeti iskola. A szülő lapunknak kifejtette,
Az a tény viszont megnyugtató, végre tudják biztosan, hogy a gyerekeik hová tartoznak hétfőtől, illetve ismét szerepelnek a diákok a Romániai Integrált Informatikai Rendszerben (SIIR), ugyanis februártól ki voltak véve ebből a rendszerből – tette hozzá Zsigmond Imola. A szülő továbbá kifejtette, azt szeretnék elérni, hogy jövőtől gyerekeik a katolikus iskolába felvételizhessenek, ugyanis ők eleve ide íratták gyerekeiket.
„Addig is türelmesen várom, hogy hozzanak egy olyan tanácsi határozatot, amellyel létrehozzák a tanintézetet, várom, hogy a jövő évi felvételi tájékoztatóban benne legyen a katolikus iskola is, amelynek akkor már
Zsigmond Imola továbbá elmondta, a tanügyminiszter szavait ő úgy értelmezte, hogy elindulhatnak a cikluskezdő osztályok is, de a tanfelügyelő egy szót nem említett ezzel kapcsolatban. „Sőt, panaszt tett le ellenem a rendőrségen, amiért legutóbb a tanfelügyelőségen voltunk a hetvenes határozat felfüggesztését kérve” – mondta el a szülő.
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója péntek délután vette át a Maros Megyei Tanfelügyelőségen azt a határozatot, amelyben közölték vele, hogy felfüggesztették a 2015/1385-ös határozatot, és ennek következtében nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz a katolikus iskola osztályait.
„Zavaros a határozat, amelyet átvettem, szám szerint az sincs írásban megnevezve, hogy hány osztályról, illetve hogy általános iskolás vagy gimnáziumi osztályokról van szó. Az sem szerepel benne, hogy meddig maradnak itt az osztályok, csak azt írja, hogy az „ügy megoldásáig”, továbbá csak a személyzetet helyezik át, a tanárokat nem, ők csak ideiglenesen kerülnek a Bolyaiba. Szűkszavú és kevesebbet tartalmaz, mint a miniszteri nyilatkozat,
– nyilatkozta lapunknak Mátéfi István iskolaigazgató. A cikluskezdő osztályokról elmondta, teljesen tárgytalan a téma, hiszen meg sem említették a tanfelügyelőségen ezt, amikor átvette a határozatot.
Egyértelmű üzenet a tüntetésen
Fotó: Facebook/Takó István
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szeptember 9-én közleményt bocsájtott ki, amelyben kifejtették, iskolaépületükben működnie kell katolikus iskolának. Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti. „Hétfőn becsengetnek az iskolába. Örvendenünk kell annak, hogy a diákjaink, akiknek érdeke számunkra is a legfontosabb, lesz ahol tanuljanak. De örömünk nem lehet felhőtlen, hiszen – ahogyan a sajtóból értesültünk – ők nem a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjaiként kezdik el a tanévet. Nem az az iskola hívja padjaiba, amelyet szabadon választottak. Így jogaik az egyházi és világi törvénykönyv szerint is alapvetően sérültek. A tanügyminisztérium javaslatára a Maros Megyei Tanfelügyelőség az iskola osztályait nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolta be a Bolyai Farkas Gimnáziumba. Így ezzel az intézkedéssel a törvényszék által felfüggesztett 2015/1385-ös határozatra hivatkozva
Az intézkedéssel csupán azt a – egyébként törvényben előírt – kötelességét teljesítette, hogy biztosítsa a tanulók beiskolázását, hogy egyáltalán iskolába járhassanak gyermekeink.
– olvasható a Jakubinyi György érsek, illetve Holló László, a Státus igazgatótanácsának elnöke által aláírt közleményben. Hangsúlyozzák, csupán a gyerekek alapvető tanulási joga nem sérült, de sérült a szülők és gyerekek szabad iskolaválasztási joga. Azt kérik az illetékes hatóságoktól, ne tekintsék megoldottnak a helyzetet. „Amint már többször is megfogalmaztuk, iskolaépületünkben működnie kell katolikus iskolának. Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében” – áll a Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közleményben.
Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Cătălin Predoiu belügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy elvben nem támogatja a tilalmakat, így a kiskorúak online tartalmakhoz való hozzáférésének megtiltását sem.
Rendkívül hideg időjárásra, kemény fagyra, ónos esőre és hófúvásra figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére. Hargita és Kovászna megyében is erősen lehűl az idő.
A fejlesztési minisztérium létrehozta az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében tervezett 4500 új bölcsődei hely csaknem háromnegyedét – jelentette be Cseke Attila miniszter, aki szombaton Lugosban avatott fel egy új bölcsődét.
Raed Arafat belügyi államtitkár úgy véli, hogy a közösségi média hálózatok nagy kockázatot jelentenek a gyermekek és serdülők számára, és szerinte ideje, hogy a törvényhozók korlátozzák a 15–16 év alattiak hozzáférését ezekhez az online platformokhoz.
Elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is úgy döntött, hogy nem költözik be a vatikáni paloták pápai lakosztályába, hanem egyszerűbb, személyre szabott otthont alakít ki magának.
Nicușor Dan államelnök tavaly egyebek mellett festményeket, fényképeket, albumokat, könyveket, porcelán tárgyakat, metszeteket, emblémákat, emlékérmeket, sőt egy nyakkendőt is kapott ajándékba a 2025-ös évi protokoll-eseményeken.
Több százan demonstráltak Csíkszeredában szombat délben az adókedvezmények eltörlése miatt, a kormány lemondását is követelve. A tüntetésen a kezdeményezők mellett Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is felszólalt. Fotókon mutatjuk az eseményt.
szóljon hozzá!