Nyomtatott magyar szó, vaj, útlevél

2024. december 22., 11:192024. december 22., 11:19

A nyolcvanas évek második felében egy tömbház előtt állva arról panaszkodtam korábbi osztálytársamnak, hogy egy könyvet szerettem volna megvásárolni, de az olyan másik könnyvel volt összecsomagolva, amely nem érdekelt, és nem szándékoztam arra pénzt költeni. A mai napig emlékszem válaszára: azt is meg kell venni, mert nyomtatott
magyar szó, és nem tudhatjuk, hogy egyáltalán meddig lesznek még magyar nyelvű könyvek. Ezek legyenek ott a polcunkon, hogy majd gyerekeinknek is legyen amit olvasniuk magyarul.

Majd amikor alig pár évre rá, azon a bizonyos december 22-én, amint az a fotón is látható, Csíkszereda főtere megtelt – tüntetőkkel? lázadókkal? –, akkor az is benne volt a levegőben, hogy a most ránk köszöntő szabad világban nem kell aggódnunk többé a magyar szóért.

És a vajért sem. És az utazási szabadságért sem.

És valóban, ma már több fajta vaj létezik az üzletek polcain, mint ahány darab évente jutott nekünk belőle annak idején; és néhány hétre az események után pedig már Nyugat-Berlinbe is vízum nélkül léphettünk be. És,

habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.

De vajon, hogy állunk a magyar szóval, a nyomtatott magyar szóval, az értéket hordozó nyomtatott magyar szóval? Érzéseink, sejtéseink sugallnak választ, válaszokat, de pontos képet erről talán csak a társadalomkutatók tudnának nyújtani.

A 89 utáni időszakban még gyakran megtelt a tér tüntetőkkel, magyar nyelvű oktatásért, nyelvhasználatért és a visszarendeződés ellen… Vajon, melyek azok az értékek, amelyek védelmében ismét szívvel lélekkel állnánk ki?

Bács Béla János

Történelem