
Csányi Attila fontosnak tartja, hogy ne váljanak bűnözőkké a nehéz helyzetben lévő fiatalok. Archív
Fotó: Pál Árpád
A gyermekotthonokban nevelkedett és a fogyatékkal élő gyermekek társadalmi beilleszkedését segítené az a nyári tábor, amelyet a székelyudvarhelyi Tegyünk Egymásért Egyesület (TEE) szervezne Kirulyfürdőn. Felajánlásokat várnak, hogy minél több fiatalnak segíthessenek.
2018. április 19., 19:012018. április 19., 19:01
2018. április 19., 19:022018. április 19., 19:02
Az udvarhelyi cserkészekkel közösen, pedagógusokat is bevonva szervezne nyári tábort Kirulyfürdőn az elhelyezőközpontból kikerült, illetve fogyatékkal élő és más hátrányos helyzetű fiataloknak a Tegyünk Egymásért Egyesület (TEE) – fejtette ki lapunknak Csányi Attila, a szervezet elnöke. Mint mondta,
Éppen ezért gondolta, hogy az általa tapasztaltakhoz hasonló módon próbál segíteni sorstársainak.
Csányi rámutatott, nemcsak a fogyatékkal élőknek és a hátrányos helyzetűeknek lenne hasznos a tábor, hanem a cserkészeknek is, hiszen ott megtanulhatják elfogadni a más adottságokkal rendelkezőket.
– jelentette ki. A programot úgy alakították ki, hogy minden napra legyen valami tennivaló. Kézműves-foglalkozásokban, beszélgetésekben, gyalogtúrában és különböző személyiségfejlesztő gyakorlatokban is gondolkodnak, de strandolást, lovaglást és közös énekléseket is szerveznének a táborozóknak. Egyik kiemelt programként azt tervezik, hogy
„Ez fontos, hiszen sikertelenségük miatt sokan a bűnözői életmód felé sodródnak, amit meg kell akadályozni. Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy mindig van kiút, be lehet illeszkedni a társadalomba, és lehet a közösség hasznos tagjaként élni” – magyarázta Csányi.
Támogatásra van szükségük
Bár némi anyagi forrással rendelkeznek, és a tervezett programok egy részét is támogatják különböző önkormányzatok, szervezetek, illetve vállalkozók, további segítségre van szüksége a TEE-nek, hiszen azt szeretnék, ha legalább nyolcvan fiatal vehetne részt a tíznaposra tervezett táborban – közölte Csányi. Ezért szívesen fogadnak adományokat bárkitől, aki egyetért céljaikkal. A segíteni szándékozók a 0741–529827-es telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot az egyesület vezetőségével.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!