
Fotó: Erdély Bálint Előd
Van valami különös, misztikus, valami lélekbizsergetően szép az adventben. Várakozunk Valakire, aki „irgalmat hozó”; aki ebben a borús, sötét, emberéletünkbe fényt, örömet, kegyelmének világosságát hozza – hangzott el a Székelyudvarhelyen a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban a második adventi előesti szentmisén.
2020. december 05., 21:422020. december 05., 21:42
Az Ószövetség és Újszövetség találkozásánál áll keresztelő Szent János, az utolsó próféta és az első keresztény – emlékeztetett Tamás Huba lelkipásztor. Szentbeszédében összehasonlította az ő várakozását a mi adventünkkel.
„A legnagyobb különbség, amit felfedezünk e két advent között, hogy Keresztelő Szent János Valakit vár, mi meg a legtöbbször csak valamit várunk. (...) Várjuk, hogy túl legyünk ezen a korlátozásokkal teli időszakon, várunk végre egy normális iskolai napot, ahol gondtalanul borulhatnak egymás nyakába a kis barátok, várunk egy új kormányt, egy jó állásajánlatot, egy stresszmentesebb, kiszámíthatóbb holnapot, békét a családi életben és sokmást is – sorolta Tamás Huba. – S ha őszinték vagyunk, mindezt mi valamitől várjuk. Valamitől, miközben jön Valaki, kopogtat lelkünk ajtaján: a Megváltó, aki megtestesül, hogy reményünk, életünk ne legyen virtuális.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Keresztelő János nagy alázattal az eljövendő Messiás felé mutat: „Ő az, aki elveszi a világ bűneit! „Valamitől Valakiig ez a keresztény ember adventje, ez az élete!” – nyomatékosította az igehirdető.
„Másfelől, igen nagy veszélye a mi várakozásunknak, hogy, figyelmünket csak egy pontra összpontosítjuk. (…) Csak azt látom, amit várok, és ha más érkezik, akkor csalódás ér.” Példaként Gyökössy Endre református lelkipásztor, pszichológus történetét idézte fel. Gyermekkorának egyik legnagyobb csalódása az volt, hogy egy akkor divatos similabdát kért szüleitől.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Fűrészporral bélelt öklömnyi golyó, színes papírral bevonva, átkötve madzaggal, rajta egy kis gumi, amit az ember az újára tekert, aztán lehetett föl-le ugráltatni. Ez nekem igen tetszett! Az egész pár forint lehetett.” – szól a történet. – „Drága, jó édesapám nagyon-nagy örömet akart szerezni nekem és a testvéremnek. Labdát kért a fia? Akkor az legyen igazi!
A második, a gyarapodó fényt jelző gyertyagyújtásunk útravalója: csodálkozzunk rá Keresztelő Szent János adventi várakozására! Ő nyitott Isten meglepetésére. Ő csak utat készít, hogy rajta bejöjjön az Isten Fia.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!