Hirdetés
Hirdetés

Nőtt a sztrájkoló pedagógusok száma, kitartanak a tiltakozók

„Sztrájkvakáció” a közoktatásban. Hétfőn sok tanintézménybe csak a tiltakozó személyzet ment be •  Fotó: Sándor Csilla

„Sztrájkvakáció” a közoktatásban. Hétfőn sok tanintézménybe csak a tiltakozó személyzet ment be

Fotó: Sándor Csilla

Több megyéből is arról számoltak be a Székelyhonnak a tanügyi szakszervezet képviselői, hogy hétfőre a korábbinál is nagyobbra nőtt az általános sztrájk támogatottsága, még reggel is csatlakoztak a tiltakozáshoz pedagógusok. Úgy érzik, a tanügyi alkalmazottak eltökéltek, és kitartanak a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás mellett akkor is, ha az még napokig elhúzódik.

Széchely István

2023. május 22., 21:122023. május 22., 21:12

Hétfőn még a korábban vártnál is nagyobb részvételi aránnyal kezdődött el az általános sztrájk a közoktatási rendszerben,

több megyében is 80 százalék fölé nőtt a munkakonfliktusban részt vevő tanügyi alkalmazottak aránya.

Akadtak olyanok is, akik korábban nem kívántak csatlakozni a sztrájkhoz, ám hétfőre meggondolták magukat, és a sztrájklista aláírásával kezdték a napot.

Hirdetés

Ennek az ellenkezőjére is volt azonban példa: az egyik iskola alkalmazottai kiléptek a sztrájkból. A Székelyhonnak nyilatkozó szakszervezeti képviselők közül többen is úgy tapasztalják, hogy a szülők együttéreznek a tiltakozókkal, ennek jeleként értelmezik azt is, hogy többségük nem küldte iskolába gyerekét hétfőn. Az érdekvédelmi tömörülés hétfői közleményében manipulációs kísérletekre hívta fel a figyelmet, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna ezzel kapcsolatosan.

Hétfőn kevés diákot vittek iskolába

Egészen biztos, hogy a sztrájkoló tanügyi alkalmazottak ki fognak tartani a tiltakozás mellett; hogy meddig, azt előre nem lehet látni, és ez attól is függ, hogy milyen nyomásgyakorlás éri majd őket

– mondta a munkabeszüntetés első napján Molnár Zoltán, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) Maros megyei elnöke. A szakszervezet hétfőn, kevéssel dél előtt kiadott egy közleményt, amelyben egyebek mellett szűkszavúan a közösségi médiában és más nyilvános felületeken megjelenő manipulációra és félretájékoztatásra hívja fel a figyelmet, anélkül, hogy részletezné azokat.

Más megyékben előfordultak megfélemlítések és nyomásgyakorlás, hogy hagyják abba a sztrájkot – mondta el kérdésünkre a szakszervezet képviselője, arra is kitérve, hogy

a nyomásgyakorlás egyes tanfelügyelőségek, illetve iskolaigazgatók részéről történt néhány megyében.

A sztrájkról elmondta, hogy munkahelyükön kezdték meg a tiltakozást a tanügyi alkalmazottak hétfőn reggel, többen, mint amennyi alkalmazottal korábban számoltak, ugyanis

csütörtök, péntek óta tovább nőtt a munkabeszüntetéshez csatlakozók száma.

„Sokan vannak olyanok is, akik nem szakszervezeti tagok, de ők is csatlakoztak” – fogalmazott, megjegyezve azonban azt is, hogy ennek ellenére vannak olyan tanintézmények, ahol nem sztrájkolnak. Maros megyében kevés diákot vittek iskolába szüleik hétfőn, de akit elvittek, azoknak a felügyeletét biztosították a tanintézetekben – tájékoztatott a szakszervezet képviselője.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Feszült a hangulat

Feszült a hangulat a közoktatási rendszerben – nyilatkozta a Székelyhonnak Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége Hargita megyei, területi vezetője. Mint mondta,

vannak ugyan olyan szakszervezeti tagok a hozzá tartozó térségben, akik nem sztrájkolnak, viszont sok olyan oktatásban dolgozó is, akik nem voltak tagjai az érdekvédelmi tömörülésnek, de csatlakoztak a tiltakozáshoz, és a szakszervezetbe is beléptek, „mert aljasság, amit elkövetnek a tanüggyel”.

Most pontosan azt sem tudja, hány tagja van a térségben a tanügyi érdekvédelemnek, de az előzetes felméréskor a sztrájk támogatottsága 89,9 százalékos volt, ami azóta nőtt – közölte. A hozzá tartozó 72 oktatási egység mindegyikében sztrájk van.

Kocs Ilona ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a szakszervezeti tervek szerint szerdától utcára vonulnak a sztrájkoló pedagógusok,

az elképzelés szerint 500 fős tiltakozásokat szerveznének a megyeszékhelyeken.

Ő még nem egyeztetett erről a helyi szakszervezeti felelősökkel, így még nem tudja, hogy Hargita megyében lesz-e ilyen tiltakozás, szerinte amúgy is a fővárosban van csak igazán értelme az utcai megmozdulásoknak. Úgy látja ő is, hogy

a tanügyi alkalmazottak kitartanak a sztrájk mellett, de azt is megjegyezte, hogy az ország más részein már nyomást gyakoroltak az iskolaigazgatókra a sztrájk beszüntetése céljából.

Néhol ez azt eredményezte, hogy az igazgató is belépett a szakszervezetbe.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Sokan csatlakoztak, néhányan visszaléptek

Péntek délután nagyon sokan csatlakoztak még az általános sztrájkhoz, sok olyan, aki korábban még nem akart tiltakozni – számolt be tapasztalatairól Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége Hargita megyei, Csík térségi vezetője, így 72 százalékról 80 fölé nőtt a részvételi arány. Ugyanakkor azt is közölte, hogy

van egy tanintézmény, amelyben az alkalmazottak korábban támogatták a sztrájkot, ám hétfőre meggondolták magukat, és visszaléptek, illetve egy másik iskolából hétfőn arról érdeklődtek, hogy miként lehet visszalépni.

A folytatásról egyébként minden iskolában a frissen megalakult sztrájkbizottságok döntenek – közölte Póra Fülöp.

A szakszervezet és a kormány képviselői között lezajlott hétvégi tárgyalások után úgy látja, sok ígéretet nem kapott az érdekvédelem, illetve úgy véli, hogy

a sztrájk elhúzódását eredményezheti a küszöbön álló kormányváltás is.

Ha viszont veszélybe kerülnek a vizsgaidőpontok, az a szülők körében is a feszültségek növekedéséhez vezethet, noha az országos szülői szövetségek részéről is támogatást kaptak a tanügyi szakszervezetek a tiltakozást illetően – mondta.

korábban írtuk

Otthon maradt diákok, papírmunkázó tanárok
Otthon maradt diákok, papírmunkázó tanárok

Hogyan zajlott az általános sztrájk első napja az iskolákban? Erről érdeklődtünk iskolaigazgatóknál, akik intézményvezetőként nem sztrájkolhatnak.

Napi három, esetleg négy órát töltenek munkahelyükön

Kovászna megyében minden oktatási egységben általános sztrájk zajlik hétfő reggeltől – tudtuk meg Nagy Gábortól. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége Kovászna megyei elnöke elmondta, hogy

több olyan iskola is volt, ahová egyetlen diák sem érkezett hétfőn.

Mindössze egy napköziről tud, ahová 11 gyereket bevittek a szüleik, rájuk a nem sztrájkoló alkalmazottak vigyáztak – ilyen alkalmazottak egyébként Nagy Gábor szerint csak a napközikben vannak.

A tanügyi alkalmazottak viszont bementek, hiszen a tiltakozás a tanintézményekben zajlik, ám sokak számára kérdés volt, hogy meddig kell ott maradniuk.

Idézet
Mivel egy tanári katedra óraszáma heti 18 óra, ennyit maradunk a munkahelyen, azaz napi 3, esetleg 4 órát”

– közölte az érdekvédelmi tömörülés képviselője.

Nagy Gábor is arról számolt be, hogy péntek óta nőtt a sztrájkhoz csatlakozók száma, csak abban az iskolában, amelyben ő tanít, 19-en írták alá a listát hétfő reggel. Így ott csak az igazgató nem sztrájkol, aki egyébként a tisztségéből adódóan nem is teheti ezt meg. Tud ő is arról, hogy az ország más részei érte nyomásgyakorlás a sztrájkolókat a tanfelügyelőség és egyes igazgatók részéről, de – mint mondta – Kovászna megyében nem történt ilyen.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

„Minden iskola azt csinál, amit tud, és amit akar”

A szülők nem mindenhol kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy a tiltakozás miként befolyásolja a megszokott iskolai tevékenységeket.

Idézet
Ma (hétfőn, szerk. megj.) a hatodikos fiamnak a magyar- és a romántanárnő tartott órát 10 és 12 óra között. A 25 diákból 18-an voltak jelen. Állítólag a romántanárnő mindennap megtartja, a magyartanárnő nem biztos. A tizedikes fiamnak viszont nem kellett bemennie. Vagyis bolondulás van, minden iskola azt csinál, amit tud, és amit akar”

– fogalmazott a Székelyhonnak egy Maros megyei többgyerekes szülő a hétfői napról.

Amint arról korábban már írtunk, a tanfelügyelőségek azt kérték az iskolaigazgatóktól, hogy folyamatosan kommunikáljanak a szülőkkel a sztrájk idején is.

Ha egy szülőnek valamilyen panasza van, azzal nem a tanfelügyelőséghez, hanem az adott iskolához kell fordulnia, hiszen érdemben ott tudják kezelni a gondokat

– közölte megkeresésünkre hétfőn Hargita megye főtanfelügyelője, Demeter Levente.

Kérdésünkre azt is elmondta, a tanfelügyelőség nem kapott szülői panaszokat, és nem is tud ilyenekről, hiszen a tanintézményeknek csak azokról a panaszokról kell tájékoztatniuk a tanfelügyelőséget, amelyeket nem tudnak önállóan megoldani, vagy amelyek meghaladják a hatáskörüket. A sztrájkkal kapcsolatban azt is elmondta, hogy

a tanintézmények nem tilthatják meg, hogy a szülők bevigyék a gyerekeiket, és ilyen esetben a helyzetet valamilyen módon meg kell oldaniuk.

Azonban úgy véli, jó, ha az iskolák kommunikálnak a szülőkkel, utóbbiak pedig tájékozódnak arról, hogy az adott iskolában a jelenlegi sztrájkhelyzetben van-e kapacitás a gyerekfelügyeletre.

Nem „szociális segélyt”, tisztességes béreket szeretnének

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezet, valamint az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség hétfő délelőtti közös közleménye szerint

a tiltakozás „több mint 200 ezer oktatási dolgozó sztrájkja, akiknek elegük van abból, hogy a kormány semmibe veszi őket”.

Ebben azt is közlik, hogy az általuk képviselt alkalmazottak nevében vasárnap elutasították a kormány „úgynevezett ajánlatát”, és kijelentik: nem szociális segélyt, hanem tisztességes béreket szeretnének. Továbbá, felhívják a figyelmet arra, hogy nem egyik napról a másikra döntöttek a sztrájk megszervezéséről, és hogy nem vesznek részt politikai játszmákban.

A tanügyi alkalmazottakat egységre buzdítják, a diákoknak és szülőknek pedig köszönik a türelmet és a támogatást.

A romániai közoktatási rendszerben legutóbb 18 éve, 2005-ben volt legutóbb kiterjedt általános sztrájk, akkor három hétig tartott a munkakonfliktus. Volt ugyan három évvel később, 2008-ban is egy kisebb általános sztrájk, ám annak a támogatottsága nem haladta meg az ötven százalékot, és csak a tanintézmények egy részében tartották meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.

Évszakok találkozása a Hargitán
Évszakok találkozása a Hargitán
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák

Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák
2026. november 03., kedd

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon

Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon
2026. november 03., kedd

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén

Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció

Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció
2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
Hirdetés