Fotó: Veres Nándor
Tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Nemzetközi Felolvasómaratont a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár főszervezésében. Idén a száz éve született Nemes Nagy Ágnes életútját és munkásságát helyezték a középpontba.
2022. február 15., 14:242022. február 15., 14:24
2022. február 15., 17:252022. február 15., 17:25
A Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében tartották a felolvasómaraton hivatalos megnyitóját, amelyen Gyulai Arthur intézményvezető köszöntötte az érdeklődőket, tudatva, hogy
Pieldner Judit egyetemi oktató ismertette Nemes Nagy Ágnes életének főbb mozzanatait és szellemiségét. Mint jellemezte, páratlan gazdagságú életútja és költészete az oktató számára is meghatározó élménnyel bírt. „A költőnő azt vallotta, a versírás, illetve a versolvasás az emberi tapasztalatoknak egy sajátos körét jellemzi. A kettőt pedig az élmény kapcsolja össze” – tudatta, majd hosszasan taglalta költészetének főbb ismérveit. Ezután egy esszé felolvasásával kezdődött el a maraton, majd
– egyiket Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője gitár és ének előadásában, míg a másikat Majla Géza óvodapedagógus adta elő. A megnyitón részt vettek a Márton Áron Gimnázium diákjai is, akik szintén egy-egy verssel csatlakoztak be a felolvasómaratonba. A nap folyamán még többek között a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, a Care2Travel Egyesület és a könyvtár alkalmazottai is bekapcsolódnak a maratonba.
Fotó: Veres Nándor
Az esemény főszervezője, Török Edit portálunknak elmondta, a tavalyi és tavalyelőtti járványhelyzet sem gördített akadályt a maraton megszervezésébe. „Nagyszerű kezdeményezésnek tartjuk, hiszen 2021-hez képest idén tizenhétezerrel többen jelentkeztek résztvevőnek. Évről évre nagyobb létszámmal és egyre több helységből vesznek részt az eseményen, így van létjogosultsága ennek a napnak” – közölte a könyvtáros.
Közel ötszáz diák csatlakozott kedden Gyergyószentmiklóson a felolvasómaratonhoz. A városi könyvtár egyik legrégebbi rendezvényei közé tartozik a felolvasómaraton – hangsúlyozta Vincze Csilla igazgató a kedden reggel elkezdődött eseményen, ahol bemutatta az új gyermekkönyvtárost is. Szilágyi Andrea nemcsak olvasott a száz évvel ezelőtt született Nemes Nagy Ágnes verseiből, hanem érdekességeket is megosztott. Többek között elmondta, Nemes Nagy Ágnes már négyévesen állította, hogy ő verset írt, igaz, csak egy mondat volt; illetve a kedvenc játéka az volt, hogy bogáncsból alkotott házakat, embereket.
Kedden délután fél négyig egymást váltják az osztályok a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban, hogy ismerkedjenek Nemes Nagy Ágnes munkásságával, és olvassanak vagy meghallgassák társaikat. Minden résztvevő egy könyvjelzőt kap emlékbe, Nemes Nagy Ágnes-idézettel.
Nemes Nagy Ágnes 1922-ben született Budapesten. Családja erdélyi származású, ezeket a gyökereket egész élete során kutatta, és többször is ellátogatott Erdélybe. Az Áprily Lajos vezette gimnázium diákjaként már nagyon korán elérte az ösztönzés a versírásra. Első gyermekverse a Benedek Elek által szerkesztett Cimbora folyóiratban jelent meg. Egyetemi tanulmányait 1944-ben fejezte be magyar–latin művészettörténeti szakon a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1946-ban pedig megjelent az első verseskötete. Férjével, Lengyel Balázzsal megalapították az Újhold folyóiratot, amely később évkönyvvé alakult át. Költészete mellett jelentős esszéművészeti munkái is megjelentek. 1991-ben hunyt el. (Pieldner Judit)
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtök este bejelentette, hogy elhalasztotta az Országos Politikai Tanács péntekre összehívott ülését, amelyen a párt kormányzati részvételéről kellett volna dönteni.
Újabb, korábban egzotikusnak számító ragályos állatbetegség ütötte fel a fejét az országban. A juhhimlő nagy gazdasági károkat okozhat, ha elterjed, ugyanis a kór terjedését csak a beteg állatok leölésével lehet hatékonyan megfékezni.
Pap Edmond Olivér különösen érett gondolkodású fiatal, aki nemcsak a tananyagra figyel, hanem a világ és önmaga megértésére is. Túllát az iskolai kereteken, ezért nem mindig illeszkedik könnyen – nem azért, mert nem akar, hanem mert másra fókuszál.
Mivel a Parajdról származó magas sótartalmú víz csütörtökön elérte a Maros Arad megyei szakaszát, a hatóságok megtiltották az Arad megyei gazdáknak, hogy a folyó vizét öntözésre vagy az állatok itatására használják.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti.
A Szövetségi Állandó Tanács péntek este dönt az RMDSZ kormányzati részvételéről – jelentette ki az államfővel folytatott csütörtöki egyeztetések után Kelemen Hunor.
Sepsiszentgyörgyön már évek óta csak engedéllyel szabad a szekereknek közlekedniük, előre meghatározott útvonalon. Mivel ezt nem mindenki tartja be, a helyi és a városi rendőrség újra célkeresztbe vette a szabályszegőket.
Kútba esett ló megmentésére riasztották a tűzoltóságot Csíkkozmásra csütörtökön. Az állatot mintegy 12 méter mélyről kellett kiemelniük a tűzoltóknak.
Féláron vehetnek részt az önkormányzat által működtetett kulturális és sportintézmények rendezvényein a legalább háromgyerekes gyergyószentmiklósi családok – döntötte el csütörtökön a város képviselő testülete.
szóljon hozzá!