
Fotó: Haáz Vince
Noha a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen három határozattervezet is foglalkozott azzal, hogy a városi tanács belép a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által Soós Zoltán ellen indított bűnügyi eljárásba, végül egyiket sem szavazták meg.
2023. november 23., 19:312023. november 23., 19:31
Claudiu Maior egyedül, a liberális tanácsosok közösen, a szociáldemokrata önkormányzati képviselők pedig szintén közösen nyújtottak be egy-egy határozattervezetet, amelyben kérték, hogy az önkormányzat lépjen be a polgármester ellen indított bűnügyi eljárásba.
A határozattervezetek indoklásában az állt, hogy a korrupcióellenes ügyészség sértett félként nevezte meg a városi tanácsot, amelynek majd az lesz a feladata, hogy visszaszerezze a kárt, ha kiderül, hogy Soós Zoltán polgármester korábbi intézkedéseivel megkárosította a várost. Hivatalos átiratban kérték a tanácsot, hogy jelezze, hogy civil félként kíván-e belépni a perbe vagy sem.
A DNA idén májusban indított büntetőeljárást Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán ellen. Azzal vádolják, hogy nem tartotta be a törvényes előírásokat, amikor a marosszentgyörgyi polgármesteri hivataltól egy szerződéssel alkalmazott személyt átvett a marosvásárhelyi városháza szociális osztályára, és a jeddi önkormányzati jegyzőt szintén átvette a vásárhelyi hivatalhoz, anélkül, hogy értesítette volna a Közalkalmazottak Országos Ügynökségét. Ezenkívül négy új személyi tanácsadót vett fel, a meglevő kettő mellé, holott a hivatal szervezeti felépítésében nem volt már ennyi szabad állás.
RMDSZ nem szavazta meg a határozattervezeteket, Frunda Csenge frakcióvezető azzal indokolta ezt, hogy nem ismerik a pontos vádiratot, és ők úgy értékelik, hogy a perbe való belépésre, a bírósági eljárás kezdetéig van lehetőséget.
A 11 RMDSZ-es tanácsos ellenszavazatával egyik határozattervezet sem fogadták el, így az önkormányzat, egyelőre nem lép be a polgármester ellen indított perbe.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!