Két évvel a délelőtti események újrajátszása után, csütörtökön a Tomcsa Sándor Színház ötlete nyomán a forradalom kitörésének délutánja ismétlődött meg Székelyudvarhelyen, amelybe városatyák és polgártársak is bekapcsolódtak.
2018. március 15., 19:422018. március 15., 19:42
2018. március 16., 21:502018. március 16., 21:50
Fotó: Barabás Ákos
Két évvel a délelőtti események újrajátszása után, csütörtökön a Tomcsa Sándor Színház ötlete nyomán a forradalom kitörésének délutánja ismétlődött meg Székelyudvarhelyen, amelybe városatyák és polgártársak is bekapcsolódtak.
2018. március 15., 19:422018. március 15., 19:42
2018. március 16., 21:502018. március 16., 21:50
Fotó: Barabás Ákos
A márciusi ifjak délután fél ötkor a Pilvax kávéháznak kikiáltott Mokkában találkoztak, beszédre emelkedett Jókai Mór (Pál Attila), ismertetve tizenkét pontban, hogy mit kíván a magyar nemzet, majd Petőfi Sándor (Antal D. Csaba) elszavalta a Nemzeti dalt. Innen a Városházára tartott a forradalmi tömeg, ahol épp rendkívüli tanácsülés zajlott, és átadták Gálfi Árpád polgármesternek követeléseiket, melyeket maga Irinyi János (azaz Dunkler Róbert) tolmácsolt. Ezt követően Táncsics Mihály szabadon bocsátását kérték, aki egyszercsak meg is jelent Tóth Árpád személyében, beszédet intézve az egybegyűltekhez és ismertetve a székelyudvarhelyi fiatalságot képviselő UFF „kívánságlistáját, amellyel Udvarhely élhetőbb és szerethetőbb lenne”.
Fotó: Barabás Ákos
Ezután a nép az alkalomra Nemzeti Színházzá átlényegült Művelődési Házba vonult át, ahol épp Bánk bánt játszották, P. Fincziski Andreával Gertrudis, Barabás Árpáddal pedig Bánk szerepében. Miután véget ért a jelenet, Kossuth Lajos (Szűcs-Olcsváry Gellért) lépett az ujjongó tömeg elé, majd feltűnt Laborfalvi Róza is honleányként szónokolva. Jókai szintén beszédet intézett az egybegyűltekhez. Jelen volt továbbá Széchenyi (Zakariás Zalán), Bajza József (Nagy Pál), Vasvári Pál (Esti Norbert) és a forradalmárfeleségek is.
Fotó: Barabás Ákos
A szónoklatokat táncok, versek, forradalmi dalok követték, és végül a Himnusz is elhangzott. Az ünnepi műsorban közreműködött az Udvarhely Néptáncműhely, az Üvegfigurák színjátszó csoport és a Vox Gimiensis diákkórus.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!