
Szép számban gyűltek össze a családok
Fotó: Ilyés Botond facebook oldala
Szent család vasárnapján ünnepelték az újszülötteket Gelencén. 2024-ben is szép számban születtek kisbabák a községben, az ő nevük került fel az emlékfára.
2024. december 31., 14:502024. december 31., 14:50
Második alkalommal szervezték meg az újszülöttek napját a nagyközségben. Az esemény szentmisével kezdődött, amelyen a helyi Dicsőitő ifjúsági zenekar is zenélt. Ezt követően Baróti Tibor tisztelendő tartott szertartást az újszülöttek emlékfájánál, majd megáldotta a község legfiatalabb lakóinak névtábláit, amelyeket a szülők vagy nagyszülők szögeltek fel az emlékfára. Az ünneplés után a művelődési házban gyűltek össze egy kötetlen beszélgetésre.
„Szeretnénk ebből az ünnepségből hagyományt teremteni a jövőben. Kézenfekvő volt, hogy az évvégi ünnepek közepette, szent család vasárnapján szervezzük meg évente. Büszkeséggel tölt el, hogy községünk jövőjét ezek a gyermekek jelentik” – mondta a Székelyhonnak Ilyés Botond polgármester.
Szülők és nagyszülők szögelték fel a gyermekek neveit
Fotó: Ilyés Botond facebook oldala
„Ebben a néhány napban is születhettek csecsemők, akikről egyelőre nem tudunk. Illetve a külföldön élő családok újszülöttjeiről sem mindig kapunk értesítést. Mi a háziorvosok és a kórház adataiból gyűjtjük össze a neveket, ezért nem kizárt, hogy ennél is több gelencei kisbaba született 2024-ben” – magyarázta Ilyés.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!