
Fotó: Dimeny-Haszmann Orsolya
Az elmúlt szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban is megünnepelték a Múzeumok éjszakáját, melynek egyik különlegessége a Retrópiknik, azaz a régi autók seregszemléje volt.
2024. június 24., 19:222024. június 24., 19:22
A baróti Kelekótya Együttes Kalapszalag című interaktív, zenés gyermekfoglalkozásával indult a program, ezt követte Székely Géza grafikus, festőművész Múzeumi őrjárat című tárlatának megnyitója, melyet Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitott meg.
A program folytatásaként Hagyomány a divatban címmel Teleki Aranka viseletkészítő egyedi tervezésű ruháit mutatták be, illetve a Szakkör-mozgalom keretében létrejött bútorfestő, nemezelő, baba-mama, horgoló kisközösségek állították ki munkáikat.
Ezt követően az AdHoc zenekar koncertje koncertezett, majd Mihai Barb-nak (Omega Stúdió) köszönhetően az érdeklődők magnóról játszott retro-muzsikát hallhattak, és élvezhették a múzeumkerti mozit is. A délután során a csernátoni szakkör tagjainak vezetésével kézműves műhelyekben is lehetett tevékenykedni.
Fotó: Dimeny-Haszmann Orsolya
A régi autók szerelmesei a Retromobil Klub által szervezett Retrópikniken megcsodálhattak több mint 50 féltve őrzött veterán autót Háromszékről, valamint Maros, Hargita, Bákó, Galac és Vráncsa megyékből. A retróautó-tulajdonosok belépője az eseményre egy otthonról hozott régi tárgy volt, melyet mindenki felajánlott a múzeum gyűjteményének gyarapítására.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!