Hirdetés
Hirdetés

Módosul a hulladékszállítás Sepsiszentgyörgyön

Arra ösztönzik a lakókat, hogy ha tehetik, inkább szelektíven gyűjtsék a hulladékot

Arra ösztönzik a lakókat, hogy ha tehetik, inkább szelektíven gyűjtsék a hulladékot

Arra ösztönzik a háromszékieket, hogy már otthonukban válogassák szét a hulladékot, a Tega köztisztasági vállalat azt tervezi, hogy a magánházaktól, a falusi portákról csak kéthetente szállítják el a vegyes szemetet.

Bíró Blanka

2017. október 02., 19:502017. október 02., 19:50

Eddig minden héten kiürítették a kukákat, és

egy hónapban egyszer vitték el a szelektíven gyűjtött hulladékot, ám ez nem bizonyult eredményesnek, a vegyesbe még mindig sok újrahasznosítható anyag került

Hirdetés

– mondta el lapunknak Máthé László a Tega Rt. igazgatója. Sepsiszentgyörgy önkormányzata a múlt heti ülésén rábólintott a módosításra, azt még a vidéki önkormányzatok, majd a közösségek közti társulás is meg kell szavazza, ám

várhatóan november elejétől már működni fog az új rendszer.

Máthé László kifejtette, a szemetesautók azután is minden héten elviszik a hulladékot,

ám egyik héten csak a vegyes szemetet, a másikon pedig a kiválogatottat, amit már az év elején kiosztott sárga zsákokba gyűjthet a lakosság.

Csökkenteni kell a lerakókba kerülő szemét mennyiséget, ám ez éppen növekvőben van, ha a lakosság már az otthonában nem szelektál, nem érünk el eredményeket, szögezte le az igazgató. Hozzátette,

ebben az évben mintegy 5 százalékkal nőtt a Brassó megyei lerakóba szállított vegyes hulladék mennyisége, míg tavaly havonta 3000 tonnát gyűjtöttek be, idén ez a mennyiség már havi 3100- 3200 tonnára növekedett.

A szelektív hulladék aránya 13-14 százalékos, ez is növekedett, ám nem az elvárt ütemben. Gond az, hogy a háztartási szenét közé keveredő anyagokat – papírt, műanyagot, üveget, fémet – már nem lehet kiválogatni, és újrahasznosítani, ezért kénytelenek próbálkozni ezzel a megoldással.

A tömbházlakásokban eredményesebben működik a szelektív gyűjtés, a kukák mellé kihelyezett edényekbe már eleve szétválogatva viszik a lakók az újrahasznosítható hulladékot.

Az igazgató ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy vidéken a hulladék egy része lebomló anyag, ezt a megyei hulladékgazdálkodási stratégia szerint, nem kellene elszállítaniuk, azt a lakosság kellene megoldja, komposztálógödrök kialakításával.

Idézet
Ha a lebomló hulladékot komposztálják, az újrahasznosítható szemetet külön gyűjtik, jelentősen csökken a háztartási hulladék mennyisége, és így elég lesz, ha azt kéthetente elszállítják

 – véli az igazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése

A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett

A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett
2026. szeptember 23., szerda

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
2026. szeptember 23., szerda

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó

Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
Hirdetés