Mivel van rá igény, ezért új bölcsődei csoport indul Sepsiszentgyörgyön

Képünk illusztráció •  Fotó: Vajda János/MTI

Képünk illusztráció

Fotó: Vajda János/MTI

A szülők részéről megmutatkozó igényre válaszolva új bölcsődei csoport indításáról döntött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a csütörtöki rendes havi tanácsülésen. A Sepsi Bölcsi 15. magyar csoportját a Szemerja negyedi Hófehérke óvoda fogadta be.

Bodor Tünde

2024. augusztus 29., 18:042024. augusztus 29., 18:04

Albert Andrea igazgatónő elmondta, már a bölcsibe iratkozás május végi határidejének lejártakor kiderült, hogy három gyermeknek nem jutott hely, de azután még nagyon sok kérést iktattak, így amikor a túljelentkezés elérte a 20-as létszámot, az intézményfenntartó önkormányzathoz fordultak egy új csoport jóváhagyása végett. Eddig azonban

már 27 gyermek beíratására vonatkozó kérés van letéve.

Mivel a város felső részében (a Szemerja, más néven Új negyedben) nincs bölcsődei csoport, az a döntés született, hogy a Hófehérke óvodába kerüljenek a gyerekek, nyilván elsősorban azok, akik a közelben laknak vagy a szülők a közelben dolgoznak – mondta a Székelyhon megkeresésére Albert Andrea, a Sepsi Bölcsi igazgatónője.

A tanácshatározat elfogadását követően a tanfelügyelőségen még kérvényezni kell az elfogadott beiskolázási terv módosítását, és csak ennek megtörténte után lehet az új csoportot beindítani.

Így egy kicsit megcsúszhat a tanévkezdethez képest az indulás, de „örvendetes, hogy az önkormányzat megteremtette ezt a lehetőséget, mégpedig csakis a fiatalok érdekeit nézve, saját városfejlesztő stratégiáját tiszteletben tartva” – értékelte az igazgatónő a helyzetet.

A Sepsi Bölcsi a város öt óvodájában működtet bölcsődei csoportokat, 4 románt és 15 magyart, a múlt tanévben összesen 380 gyermeket fogadott.

A szülőknek csak a gyermek étkeztetésének díjával kell hozzájárulniuk az ellátáshoz, ez tavaly 10 lej volt.

Ősszel általában újraszámolják az árakat, oly módon, hogy amikor egy teljes létszámú csoportra, kéthetes periódusra kiszámolják a hozzávalók költségeit, a múlt év azonos időintervallumának azonos menüjét alapul véve. Ebből számolják ki az egy főre eső költséget – magyarázta Albert Andrea.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház

A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház
2025. szeptember 09., kedd

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően

A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően
2025. szeptember 09., kedd

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából
2025. szeptember 09., kedd

Több mint ötezren fertőződtek meg koronavírussal a múlt héten

A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Több mint ötezren fertőződtek meg koronavírussal a múlt héten
2025. szeptember 09., kedd

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában

Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában
154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában
2025. szeptember 09., kedd

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában

2025. szeptember 09., kedd

Lehet beírni a naptárba: szeptember utolsó előtti hétvégéjén ismét lesz Falu a városban

Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.

Lehet beírni a naptárba: szeptember utolsó előtti hétvégéjén ismét lesz Falu a városban
2025. szeptember 09., kedd

Gazdaságélénkítő programmal rukkol elő a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő napokban ismertetni fogja a gazdaságélénkítő programját – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu megbízott pártelnök.

Gazdaságélénkítő programmal rukkol elő a PSD
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása

Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása
2025. szeptember 09., kedd

Hétfőn Madéfalván, kedden Tölgyesen riasztottak medve miatt

Hónap eleje óta egyre gyakrabban értesítik a hatóságokat, hogy medve járkál a lakott övezetekben Hargita megye több településén is. Kedd délután Tölgyesről érkezett jelzés.

Hétfőn Madéfalván, kedden Tölgyesen riasztottak medve miatt
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is benne van abban, hogy a gyesen levő anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetét amely több társadalmi csoport egészségbiztosítási járulékkötelezettségét törölné el.

A PNL is benne van abban, hogy a gyesen levő anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot