
Életszerű és könnyen kezelhető mobiltelefonos alkalmazás kidolgozása a feladat a fődíjért
Fotó: Gecse Noémi
A csíkszeredai csapat is Bukarestbe utazhat, hogy egy szakmai zsűri előtt mutassa be munkáját az Erdély Pitch esettanulmány-verseny döntőjében. A második feladatra kidolgozott megoldásukkal nagyon elégedettek voltak a szervezők.
2017. november 20., 12:132017. november 20., 12:13
2017. november 21., 12:132017. november 21., 12:13
Az Erdély Pitch esettanulmány-verseny második fordulóban egy vállalkozás-tanácsadási feladatot kellett megoldania a még versenyben lévő hat csapatnak.
A csíkszeredai csapat kereste meg a Magazine Line Kft-t, a Nőileg magazin kiadóját, hogy szakmai segítséget nyújtson a lapkiadás kapcsán tapasztalt gazdasági kérdések megválaszolásában. A csapat az eredményesség növelése érdekében többek között azt javasolta, hogy a lapnak növelnie kellene jelenlétét az interneten, és a nyomtatott forma mellett el kellene gondolkodnia a magazin digitális változatának kidolgozásán is.
„Emellett a szöveges dokumentum is teljesen rendben volt, jól ki volt dolgozva a megoldás, úgyhogy le a kalappal előttük” – tette hozzá. A hat csapat munkájának kiértékelése után Bálint Csaba elmondta azt is, hogy a feladatok megoldására rendelkezésre álló egy hét nagyon rövid volt, ezért nem tudtak nagyon részletes megoldások születni. Éppen ezért
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy mind a hat csapat továbbjutott a döntőbe, és a bukaresti OK CENTER-ben mutathatják majd be pályamunkájukat november 25-én egy szakmai zsűri előtt.
Az utolsó fordulóban is összetett feladatot kaptak a versenyzők:
Ez lehetővé kell tegye azt, hogy a fiatalok alkalmi vagy rendszeres zsebpénzt kaphassanak szüleiktől, családtagjaiktól. Vagyis
A szervezők a rövid kidolgozási idő miatt nem kérnek működő alkalmazást, csupán egy jó megközelítést, amelyben egy életszerű és könnyen kezelhető applikációt mutatnak be. A csapatok péntek éjfélig kell elküldjék megoldásaikat, másnap reggel 10 órakor pedig a csapatok bemutatkozásával kezdődik a döntő, amely után lehetőség lesz további kérdések feltevésére, illetve finomhangolásokra is lesz idő. A végső megoldásokat déli 12-kor mutatják be, csapatonként 30 perc áll majd rendelkezésükre, és 10 perce lesz a zsűrinek kérdezni. A végső eredményt november 27-én, hétfőn közli majd a zsűri.
A versenyről
Az Erdély Pitch elnevezésű esettanulmány-versenyt első alkalommal szervezi meg az ország magyarlakta településein az OTP Bank Románia. A vetélkedő célja megmutatkozási lehetőséget teremteni a romániai magyar szakemberek számára, értékes ötletekkel segíteni a kis- és közepes vállalkozásokat, továbbá helyi érdekű projektek támogatása a civil szervezeteken keresztül. A szervezők 4-5 fős szakemberekből álló csapatok jelentkezését várták, akik különböző településeket képviselve szálltak versenybe az 5000 eurós fődíjért. Ezenkívül a csapatok dönthetnek arról is, hogy melyik helyi civil szervezetnek folyósítson a bank egy 3000 euró összegű támogatást. Minden csapatban lennie kellett egy közgazdásznak, egy marketingesnek, egy számítógépes programozónak és egy reklámgrafikusnak, egy szakterületről pedig ketten is lehettek. A verseny három szakaszos, és a feladatoktól függően minden szakaszban 4-7 nap alatt kell elküldjék megoldásaikat a csapatok. A versenyre az október 22-ei határidőig tíz csapat jelentkezett, az első forduló után hat csapat jutott tovább a második szakaszba, és szintén hatan mérik össze tudásukat a döntőben. A továbbjutók között egy csíkszeredai, két székelyudvarhelyi, egy diószegi, egy kolozsvári és egy zilahi csapat szerepel. A csíkszeredai The House (A Ház) nevet viselő csapat Mészáros Tibor közgazdászból, Kállai Emánuel marketing szakértőből, Köllő Ildikó filmkészítőből, Szilágyi Levente programozóból és Szabó Andrea üzleti elemzőből áll.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
szóljon hozzá!