Kozán István
2020. október 09., 10:162020. október 09., 10:16
Jogerős bírósági ítéletükkel a kezükben Csíkszentmárton önkormányzatának alkalmazottai (továbbá nyilván a téli parlamenti választásra készülő RMDSZ-es jelöltek) szaladjanak ki – gyorsan-gyorsan – az úzvölgyi katonatemetőbe, és azzal a lendülettel azonnal távolítsák el az ott tavaly felállított betonkereszteket, illetve ortodox emlékművet. Hiszen ugyebár végérvényesen kiderült:

Jogerős bírósági ítélet is van arról, hogy az úzvölgyi katonatemető és a közeli egykori kaszárnyasor Csíkszentmárton közvagyonának része. Ezzel még nyilvánvalóbbá vált a sírkertben tavaly megjelent betonkeresztek felállításának jogszerűtlensége.
Mégsem ezt teszik az érintettek. Miért? Nos, az úzvölgyi katonatemetőben tavaly tavasszal állított betonkeresztek és az emlékmű egyelőre nem távolíthatók el. Ez majd csak abban az esetben lesz lehetséges, amikor a Csíkszentmárton és a Bákó Megyei Prefektusi Hivatal által indított perben (akik a Dormánfalva által kiadott építési engedély érvénytelenítését és a temető eredeti állapotának helyreállítását kérik) jogerős ítélet születik.
Az már nagyszerű kiindulópont, hogy jogerős ítélet is van arról, hogy a temető Csíkszentmárton köztulajdonát képezi (az ítélet kiközlése azonban hónapokig is elhúzódhat!),
Ám mivel ez utóbbi ügyben ítélet sincs, a jogerős döntésre még várni kell – leghamarabb jövőben születhet meg.
A másfél évnyi keserűség után érthető, ha sokan gyors és látványos ellenlépéseket várnak a szentmártoniaktól, ám
Arra azonban igencsak kíváncsiak lennék, hogy ha fordítva történtek volna az események, akkor a dormánfalviak is ilyen higgadtan kezelnék-e a pillanatnyi helyzetet.

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.
Kozán István
„Nem igaz, Csaba, ne vezesd félre az embereket” – így fogalmazva lépett váratlanul elődje telefonjának kamerája elé Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Kozán István
Mielőtt a fáradt politikusainkat elengednénk a nyári pihenőszabadságaikra, egy dolgot tisztázzunk: 2026 első fele pont arra volt jó, hogy ismét szembesüljünk a ténnyel. Azzal, hogy újra mi, kisemberek jártunk rosszul.
Kozán István
Szánalommal nézem a politikusainkat, ahogy az egyik jókedvre buzdít, a másik a szilveszteri bakijait mutogatja vihorászva, a harmadik a hóréteg vastagságára büszke. Egyiktől sem hallom azt mondani, hogy „emberek, bocsánatot kérek az adóemelésekért”.
Kozán István
Borboly Csaba már a vizsgálat befejezése előtt megtalálta a hibást: a sajtót. Egy dolgot viszont elhallgat a politikus: a média mellett ő sem kérdőjelezte meg a csobotfalvi tragikus pásztorbalesettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi információkat.
Kozán István
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
Kozán István
Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?
Kozán István
Megyeitanács-elnökként gyöngyözte ki magából Biró Barna Botond a parajdi betonhiány hallatán, hogy az érintett „cégnek nincs mit keresnie Parajdon, szakmai arrogancia jellemzi őket”, meg egyébként is „Mars!”. Ennél azért többet várunk.
3 hozzászólás