
Teljes felújításon esik át a kollégium és annak sportpályája
Fotó: Barabás Orsolya
Aláírták a kivitelezési szerződést, így kezdődhet a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola kollégiumának felújítása. A beruházás során az épület előtti sportpályát is modernizálják.
2023. augusztus 08., 19:452023. augusztus 08., 19:45
Harminc diáknak biztosított szállást a Fogarasy Mihály Szakközépiskola (vagy ahogy a gyergyószentmiklósiak ismerik, a Szaki) bentlakása az elmúlt tanévben, és ugyanekkora lenne az igény szeptembertől is. Azonban
A következő tanévben tehát munkateleppé változik a bentlakás, és amíg a munka zajlik,
– mondta el Siklódi Piroska, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola igazgatója.
A felújítás európai uniós támogatással valósul meg, amelyre 2021-ben írták alá a finanszírozási szerződést. Az Európai Unió 6,6 millió lejéhez a városnak 2 százaléknyi önrészt kellett akkor bevállalnia, de azóta az építőanyag-árak megugrása miatt Gyergyószentmiklós költségvetéséből fizetendő rész 2,7 millió lejre növekedett – mondta el Csergő Tibor polgármester. Ezt hitelből tervezik megoldani.
A felújítást egy év alatt kell elvégezze a cég, ennek során 2100 négyzetméter hasznos felületen zajlik majd munka, a földszint és a két emelet rendbetétele mellett a manzárdot is beépítik.
A beruházás része ugyanakkor a szomszédos sportpálya modernizálása, amely gumírozott borítást kap és világítással is ellátják. A beruházás elvégzésére 12 hónapja van a kivitelezőnek.
Az oktatási intézménynél egyébként a főépületben is zajlanak a munkálatok: a római katolikus egyház tulajdonában levő épület felújítása a magyar kormány támogatásával valósul meg. A homlokzattal elkészültek, és amint Siklódi Piroska igazgatótól megtudtuk,
A Szaki bentlakásának időleges bezárása miatt Gyergyószentmiklóson mindössze egyetlen működő bentlakás marad. A következő tanévben a Salamon Ernő Gimnázium szálláshelyein kell helyet találni a más településekről érkező „salamonos” diákok mellett a Fogarasyban tanulóknak és a Batthyány Ignác Műszaki Kollégium diákjainak is.
A Batthyány bentlakásának hőszigetelése már korábban befejeződött, de a belső felújítás továbbra is várat magára, tehát nem alkalmas jelenleg elszállásolásra.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!