Megkésett búcsú az órásmesterektől

Néhány hónappal ezelőtt még megmosolyogtam Angliában élő, és onnan a pihenőszabadságuk idején hazalátogató kedves barátaimat, amikor egyikük azt mondta, hogy ő biza karóráját használat után úgy teszi le, hogy teljesen kihúzza a koronát – a gombot, amivel beállítható az óra. Így ugyanis a szerkezet leáll, az elem pedig nem fogy. Magyarázatért kiáltó kérdésemre két okot is felsorolt: egyrészt azért tesz így, mert Angliában egy óraelemet 15 fontért (több mint 80 lejért) cserélnek ki. Másrészt egyre kevesebben foglalkoznak órajavítással és elemcserével, ezért sokat kell utaznia, hogy ilyen szakit találjon.

Minap a csíkszeredai Petőfi Sándor sétálóutca és a Majláth Gusztáv Károly tér sarkán tébláboltam, várva, hogy kinyisson a város egyetlen olyan órajavító műhelye, ahol évek óta betartják a nyitvatartási programot. A műhely azonban zárva maradt.

korábban írtuk

Az órásmesterek felett is elmúlik az idő

Hiába van ma már sok okoskütyü, van, aki a harmincéves órájának a csörgésére ébred reggelente. De még a legpontosabb időmérő szerkezet is elromolhat egyszer. Ilyenkor jön jól egy szakember segítsége: Salamon István ötvenedik éve javítja a kronométereket.

„Pista tíz napja az örök vadászmezőkre távozott” – válaszolta a legnagyobb tisztelettel a hangjában az épp havat takarító szomszéd, amikor az órásműhely nyitásrendjéről érdeklődtem. Annyival még megtoldotta a válaszát, hogy nem tudni, Pista, azaz Salamon István felesége mikor fogja elvinni az üzletből a szerszámokat.

„Dehát a váltótársával mi van?” – kérdeztem. „Kivel, Kálmánnal? Ő már egy éve elhunyt” – tett rendet zavarodott fejemben beszélgetőtársam. Egy pillanatig még álltunk szótlanul, aztán búcsút vettünk egymástól, és mindenki ment a maga útján.