
Nem a drága, hanem a szeretetteli ajándékozás kellene a cél legyen
Fotó: Pál Árpád
Azért költünk temérdek pénzt karácsonykor, mert így próbálunk szeretetet vásárolni – mutatott rá egy csíkszeredai diák a karácsony mondanivalójáról készített körképünk során. Pedig az ünnepnek másról kellene szólnia.
2018. december 24., 10:002018. december 24., 10:00
Az ünnep igazi mondanivalóját keresve csíkszeredai járókelőket kérdeztünk, arra voltunk ugyanis kíváncsiak, mit tehetnénk, hogy ne csak a rohangálásról, az ajándékvásárlásról és a karácsonyi vacsoramenü kitalálásáról szóljon a december. A válaszokból a következő eredményre jutottunk:
A baráti körök is összejöhetnek egy közös tevékenységre, mint például a szánkózás, társasjáték, séta vagy egy beszélgetés.
„Szerintem azért költünk ilyen sokat, mert a szeretetet pénzen akarjuk megvásárolni. Úgy gondoljuk, minél drágább ajándékot adunk egymásnak, annál jobban fognak örvendeni neki” – mutatott rá korát meghazudtoló módon egy nyolcadikos diák. Sokan úgy vélték, az előbbi állítást azzal is képesek vagyunk fokozni, hogy rivalizálunk a szomszéddal, családtagokkal, így
Gyakran minden spórolt pénzünket ilyenkor költjük el – állították többen is –, hogy minél csillogóbbá tegyük az ünnepet. Holott készíthetnénk magunk is ajándékokat: lekvárt, sütit, teát, fűszerkeveréket, sálat, sapkát, kesztyűt vagy akár bábukat is.
Több fiatal úgy vélte, hogy
díszek és sütemények vannak mindenhol, és nincs hova elmenni kikapcsolódni, mert mindenki ünnepel, egyik üzlet sincs nyitva. De – mint mondták – nem kell elkeseredni, hiszen otthon is számos lehetőségünk adódik, csak fel kell találni magunkat. Mértékkel fogyaszthatunk az ünnepi finomságokból, sétálhatunk, nézhetünk karácsonyi filmeket, olvashatunk, elmehetünk szánkózni, sízni, karácsonyi vásárokon vehetünk részt.
– fogalmazott egy egyetemista. Hasonlóan vélekedik egy középkorú hölgy is, aki szakmája miatt kevés időt tölt együtt szeretteivel. Elmondása szerint számára nem is igazán a szenteste a legfontosabb, hanem a közös várakozás, készülődés, az együtt töltött idő, majd legvégén az ünneplés. Érdekes módon a megkérdezettek közül senki nem említette a templomba járást az ünnep kapcsán.
Boier Kinga
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás