
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az elmúlt öt év során a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök közel ötven embert állítottak elő koldulásért. Egy hete kezdték el a szeptemberig tartó, a koldulás megelőzését célzó ellenőrző akciójukat, eddig négy személyt bírságoltak meg.
2023. július 05., 08:012023. július 05., 08:01
2023. július 05., 08:102023. július 05., 08:10
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség megfigyelése szerint a koldulók többsége helyi, illetve hetei lakhellyel rendelkezik. Kovászna megyében nem jellemzők a szervezett bűnbandák által működtetett koldushálózatok, igaz, nagyobb események alkalmával érkeznek ilyenek is a városba. A heteiek esetében a koldulás kísérő jelenség:
Mindezt Hadnagy Istvántól, a helyi rendőrség igazgatójától tudtuk meg, aki szerint „a koldulók megbírságolása csak egyik lépés, amelyet ilyenkor megteszünk, amelynek hatékonysága abban az esetben, ha az illetőnek semmije sincsen, nyilván nem túl magas”. Emellett nyilvántartást is vezetnek a kolduló személyekről, a kiskorúakat pedig a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság gondozására bízzák. Ezeket
Sokszor fordul elő, hogy gyerekeknek segítő szándékkal valaki kiflit vagy más ételt kínál, akik ezt visszautasítják. Hadnagy István úgy véli, éppen ez jelenti az igazi gondot, hiszen a kiskorúakat a szüleik küldik koldulni, a begyűlt pénzre pedig jó eséllyel nem ételt, hanem szeszes italt vásárolnak majd. „Nem hiszem, hogy valaki ezt az életformát akarja támogatni, hiszen
– fejtegeti az igazgató.
„Leginkább kerthelyiségekben, központi vagy más forgalmas zónákban találkozunk koldulókkal, akik
Létezik számos más megoldás is: szinte mindegyik egyház, illetve a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet és a Máltai Szeretetszolgálat is támogatja programok keretében a rászorulókat vagy akár célzottan a roma fiatalokat; ha ezeken keresztül nyújtunk támogatást, akkor sokkal biztosabb, hogy jó helyre megy a pénz” – részletezte.
Amennyiben valaki koldulókkal találkozik Sepsiszentgyörgyön, a 0800-800767-es zöldszámon vagy WhatsAppon a 0739-886992-es telefonszámon jelezheti.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.
A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
szóljon hozzá!