Hirdetés
Hirdetés

Még egy év a közel ötmillió euró összértékű felcsíki projektek befejezésére

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Egy évvel – jövő év augusztusáig – hosszabbították meg a Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projekt befejezési határidejét. Erre elsősorban azért volt szükség, mert a pályázatban szereplő beruházások közül kettő esetében az első alkalommal meghirdetett közbeszerzési eljárások sikertelenek voltak.

Szabó Kamilla-Mária

2017. augusztus 08., 09:252017. augusztus 08., 09:25

2017. augusztus 08., 09:292017. augusztus 08., 09:29

Községi utak feljavítását, tűzoltóautók és kotrógép beszerzését, valamint kultúrotthon-felújítást és tanintézet-létesítést is magába foglal a Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projekt.

A Felcsík Kistérségi Társulás által nyert mintegy ötmillió euró összértékű pályázat révén Csíkszentdomokoson kisebb utcák, bekötőutak és két tér rendbehozatalára vált lehetőség, továbbá vásárolhatnak egy tűzoltóautót, illetve befejezhetik a részben felújított kultúrotthont. Csíkdánfalva önkormányzata tűzoltóautót vásárolhat, valamint 7 kilométer községi útját is rendbe hozhatta a projekt révén, Csíkmadarason szintén útfelújításra és egy délutáni foglalkoztató iskolaépület megépítésére vált lehetőség. Mindezek mellett Csíkszenttamáson 6,6 kilométernyi községi utat aszfaltoztak le, Csíkkarcfalván pedig a 2 kilométernyi útfelújítás mellett kotrógépet is vásárolhatnak a hozzá tartozó kilenc kiegészítő eszközzel.

Hirdetés
Községi út Jenőfalván. Rövidesen befejezik a felújítási munkálatokat •  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Községi út Jenőfalván. Rövidesen befejezik a felújítási munkálatokat

Fotó: Sándor Csilla

A tavaly nyáron elkezdett projekt legelőrehaladottabb része a községi utak aszfaltozása,

hiszen már befejezéshez közeledik a csíkdánfalvi, csíkkarcfalvi és csíkszenttamási útszakaszok feljavítása, rövidesen át is adják azokat. Emellett hetek kérdése csupán, és megérkezik a két tűzoltóautó, valamint a multifunkcionális kotrógép is az érintett településekre – avatott be Süket Zsombor. A Felcsík Kistérségi Társulás ügyintézője azt is elmondta, ugyanakkor szükségük volt egy év hosszabbításra, ugyanis

a nagy volumenű munkálatok esetében nem egyszerű tartani a határidőket a közbeszerzések miatt.

A csíkmadarasi iskolaépületet például biztosan nem tudták volna kivitelezni az idei szeptemberi határidőre. Megjegyezte azt is, nem csak ők kértek hosszabbítást, több hazai projekt esetében is igényelték a befejezési határidő eltolását.

Egyelőre még nem aszfaltoznak, de már zajlik annak előkészítése Csíkmadaras utcáin is, a tervek szerint idén már aszfaltszőnyeg boríthatja a kijelölt szakaszokat, a sáncok és járdák rendezése viszont jövő tavaszra marad – részletezte Süket Zsombor.

Bőjte Csongor Ernő, a kistérségi társulás soros elnöke kifejtette, az útfelújításokkal megfelelő ütemben haladnak – a három fent említett településen már nemcsak az aszfaltcsík van kész, hanem a felfestés és a táblák kihelyezése is megtörtént. A csíkmadarasi iskolaépület létesítése nem ment problémamentesen, ugyanis hiába bonyolították le a tervezésre a licitet, nem volt arra jelentkező, így újra kiírták a közbeszerzési eljárást.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Bíznak benne, hogy másodjára már lesz érdeklődő.

Hasonló helyzet alakult ki a domokosi kultúrotthon feljavítása esetében annyi különbséggel, hogy ott a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárásra nem jelentkezett egyetlen építő sem, így kénytelen azt újra meghirdetni.

További tennivalók

Csíkdánfalva polgármesterétől azt is megtudtuk, hogy a pályázat lezárása után is lesz még tennivaló a felcsíki településeken: közösen már leadtak a fennmaradó útszakaszok (15 km) helyreállítására egy pályázati csomagot, azután pedig szintén közösen hívnának le pénzeket mezei utak rendbetételére is. Tisztázta azt is, nemcsak együtt pályáznak, hiszen a térség kultúrotthonainak korszerűsítésére az önkormányzatok külön-külön tettek le pályázatot a Vidéki Beruházások Ügynökségéhez (AFIR).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés