
A marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban piros, a többi marosvásárhelyi iskolában sárga forgatókönyv szerint zajlik az oktatás keddtől. Archív
Fotó: Haáz Vince
Keddtől sárga forgatókönyvre váltott a Maros megyei iskolák egy része, többek között a megyeközpont tanintézményei is, ami azt jelenti, hogy az óvodásokon, kis elemiseken és végzős osztályokon kívül hibrid oktatás zajlik az iskolákban, azaz felváltva járnak a csoportok iskolába. Két tanintézményben piros forgatókönyv lépett érvénybe, azaz minden diák otthonról, online tanul.
2020. október 06., 14:402020. október 06., 14:40
Kedden már sárga forgatókönyv szerint kezdődött az iskolai oktatás Marosvásárhelyen, valamint Maros megye kilenc településén – Radnóton, Fehéregyházán, Magyarón, Koronkán, Dózsa Györgyben, Marosszentkirályon, Marosszentgyörgyön valamint Küküllőszéplakon és Mezőcekeden. Ez azt jelenti, hogy az óvodásokon, előkészítősökön és I-IV. osztályosokon, illetve a VIII. és XII. osztályosok hagyományos módon, személyesen vesznek részt a tanórákon, az ötödikesek, hatodikosok, hetedikesek, valamint a kilencedikesek, tizedikesek és tizenegyedikesek hibrid oktatásban részesülnek: egy-két hetes váltásban, csoportokra osztva egy részük a tanteremben, másik részük otthonról online követi a tanórát.
A Maros megyei egészségügyi igazgatóság tájékoztatása szerint
Megyeszinten is érzékelhető volt a növekedés: a hét elején a járvány kezdete óta igazolt pozitív esetek száma meghaladta a kétezret. Az elmúlt héten megduplázódott a napi pozitív esetek száma, összevetve egy korábbi 6–7 hetes időszakkal, amikor átlagosan napi 15–20 eset volt a megyében, az elmúlt hét napi átlaga viszont már 35–40 eset volt megyeszinten.
A marosi megyeközpontban az elmúlt 14 napban 165 új esetet jelentettek, ezzel az ezer lakosra jutó pozitív esetek száma 1,2 lett. Radnóton 12 pozitív eset volt az elmúlt két hétben, Fehéregyházán 9, Magyarón 5, Koronkán 8, Dózsa Györgyben 3, Marosszentkirályon 18, Maroszentgyörgyön 14, Küküllőszéplakon 3 és Mezőcekeden 4 visszaigazolt koronavírus-fertőzöttet jelentettek összesen az elmúlt két hétben a megyei egészségügyi igazgatóság adatai szerint.
Maros megyében Mezőbodont – ahol fele-fele arányban élnek a településen magyarok és románok – vörös járványügyi zónának minősítették, ugyanis a mintegy 700 lakosból hétnek pozitív lett a teszteredménye az elmúlt két hétben. Ez azt jelenti, hogy minden gyerek online oktatásra kényszerült a faluban. Továbbá Marosvásárhelyen az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban is kizárólag online oktatás zajlik a következő két hétben, miután három pozitív esetet jelentettek három különböző osztályból.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!