Hirdetés
Hirdetés

Marosvásárhely zsidó épített öröksége a Műemléki Világnapon

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Előadás, városnéző séta és temetőlátogatás is szerepel a Műemléki Világnap marosvásárhelyi programjai között.

Antal Erika

2019. április 11., 13:102019. április 11., 13:10

Orbán János szervező érdeklődésünkre elmondta, a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája program és a Maros Megyei Múzeum idén – a húsvéti ünnepekre való tekintettel – egy héttel előbbre hozta az eseményt.

A történésztől megtudtuk, hogy az eddigi kutatásaik eredményeit ismertetik az érdeklődőkkel, és mivel a kutatott épületek zöme az egykori zsidó városrészben áll, illetve a marosvásárhelyi zsidó közösséghez is kapcsolódik,

idén a zsidó épített örökség köré szervezik az eseményeket.

Hirdetés

Lehetőség nyílik megismerkedni a Marosvásárhelyen álló két zsinagógával, vagyis a volt Iskola (Aurel Filimon) utcában működő status quo ante, illetve az egykori Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai volt ortodox zsinagógákkal, azok történetével, építtetőivel, az azokat működtető közösségek életével. Az épületek mellett temetősétára is várják a szervezők a vásárhelyieket: meglátogatják a NYár utcai zsidó temetőt, ahol a város jelentős személyiségei közül többen is ott nyugszanak. 

A Maros Megyei Múzeum várbeli székhelyén pénteken Sebestyén-Spielmann Mihály művelődéstörténész tart előadást a helyi zsidóság történetéről a régi századfordulón, Földi Imelga művészettörténész pedig az Iskola utcai zsinagóga építészeti jelentőségéről beszél.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A részvétel minden eseményen ingyenes. 

Program

2019. április 12., péntek:

13.00: Látogatás a status quo ante zsinagógában, ismerteti Földi Imelga művészettörténész, (Iskola/A. Filimon u. 21);

15.00–16.00: Látogatás a status quo ante zsidó temetőben Diamantstein György vezetésével. Találkozás a temető bejáratánál (Nyár/Verii u. 10);

17.00: Előadások a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében. Sebestyén-Spielmann Mihály (művelődéstörténész): Marosvásárhelyi zsidók a századfordulón. Földi Imelga művészettörténész, Kolozsvár): A marosvásárhelyi zsinagóga az Osztrák–Magyar Monarchia építészetében.

2019. április 13., szombat:

12.00–13.00: Látogatás a Marosvásárhelyi Zsidó Múzeumban Diamantstein György vezetésével (Iskola/A. Filimon u. 23);

13.30–14.30: Zsidó származású építtetők az egykori Széchenyi téren. Városnéző séta Orbán János művészettörténész vezetésével (találkozás a főtéri virágóránál);

15.00: A változó Kossuth utca. Városnéző séta Oniga Erika művészettörténész vezetésével (találkozás a Kosssuth utca és a Rózsák tere sarkán);

17.00: Látogatás az egykori ortodox zsinagógában, ismerteti Földi Imelga művészettörténész (Knöpfler Vilmos/Brăila u. 10).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés