Hétfőn függesztették ki az érettségi eredményeit. A diákok az iskolák előtt várták a jegyeket, ám a kifüggesztés előtt az internetre is felkerültek, így egyszerre két forrásból tájékozódhattak. Maros megyében 54,69 százalékuk kapott átmenő jegyet.
Az iskola átköltöztetésének híre aggodalmat keltett a szülők körében, akik a főtanfelügyelő bejelentéséből értesültek, hogy áthelyezik a tanintézetet.
Három Maros megyei lelkipásztort, Lakó Jenőt (Mezőzáh), Kiss Szabolcsot (Uzdiszentpéter) és Szabó Gergely Leventét (Marosvásárhely, Tulipán utca) szenteltek fel az Erdélyi Református Egyházkerület hétvégi szovátai közgyűlésén.
Kipirult arcú totyogókkal, beszélgető, fél szemmel kicsinyeiket figyelő édesanyákkal és sógyurmával alkotó, virágokat rajzoló nagyobbacskákkal találkoztunk Marosvásárhelyen a Caritas által szervezett nyári foglalkozáson.
A legjobb magyar nyelvű középiskolának számít Romániában a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium, igaz ugyan, hogy Maros megyében csak a dobogó második fokára került.
A Kultúrpalota és a Városháza termeinek elnevezése elleni tiltakozást az elmúlt hét folyamán egy civil kezdeményezés is segítette Marosvásárhelyen, az akció kezdeményezőjét azonban pénzbírsággal illette a helyi rendőrség.
Február 4-én istállótűz tombolt Udvarfalván. Már akkor gyujtogatásra gyanakodtak a tűzoltók, s az istállók tulajdonosa is. Mostanra a gyújtogató is előkerült.
Új beruházási projektet indít a nyárádmenti kisváros önkormányzata, amelytől életminőség-növekedést is vár.
Mintegy két hete több mint kéttucatnyi utcára kerültek ki magyar névtáblák Kibéden.
Alig zárta kapuit az első nyárádmenti művészeti alkotótábor, a szervezők már nemcsak az eredetileg felvetett három éves „próbaidőről” beszélnek, hanem állandóvá tennék a kezdeményezést.
Újabb harmincezer fővel csökkent a magyarság létszáma a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint Maros megyében. Marosvásárhelyen 42,8 százalékra csökkent a számarány, ami 2001-hez képest közel négy százalékos térvesztés.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
A Tusványosként emlegetett tábor idén is a rövidnadrágos politizálás helyszíne lesz, amelyre még Marosvásárhely polgármestere is elígérkezett.
Nem egészen egy év leforgása alatt „látható” lett az erdélyi slam élet. A műfaj „nagyágyúi” lépnek fel négy városban egy erdélyi turné keretében.
Közös tervek elkészítésére, a város meglévő nagylélegzetű projektjeinek támogatására szólítja fel a peremtelepülések élenjáróit Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.
„Ítélőszék” elé került Vass Levente urológus kedden, az orvosi egyetem tanárát ugyanis több magyar kollégája feljelentette és elbocsátását szerették volna, ám az oktatási intézmény szenátusa nem szavazta meg a kirúgást.
A Maros Megyei Kórházhoz tartozó urológiai klinikán első alkalommal végeztek radikális cisztektómiát.
Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bandi Dezső Kulturális Egyesület a Nemzetközi népművészeti alkotótábort Csittszentivánon.
Budapesten, az Országház előtt készül egy hónapos utcai figyelemfelkeltő akcióra a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE).