A jogerős bírósági döntést követő két év után a tulajdonos bekerítette a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögötti parkolóban visszakapott mintegy 500 négyzetméteres területét.
Több száz aláírást gyűjtöttek össze a marosvásárhelyi főtéri turkálókban, hogy a polgármesteri hivatal mondjon le eredeti tervétől, és ne „üldözze” ki őket a városközpontból.
Az állam már nem használja, csak fizet a mezőzáhi Ugron-kastély őrzéséért, de még így sem hajlandó visszajuttatni az 1909 és 1911 között épült ingatlant a tulajdonosainak. Az épület állapota közben látványosan romlik.
Leégett egy tokai ház teljes tetőzete és három szoba teljes bútorzata.
Átesett a brüsszeli ellenőrzésen a vámosgálfalvi Gergely család. A májátültetésen átesett három és fél éves Gergely Szidónia Angyalka nagyon jól van – mesélte az eredmények ismerete után az édesanya.
Zajlik a beiratkozás a leendő tanítók számára, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén felvételizniük is kell a jelentkezőknek.
A marosvásárhelyi Talentum Alapítvány változatos szabadidőprogramokat kínál az óvodás és kisiskolás gyermekek számára a képességfejlesztő, tehetségfeltáró- és gondozó foglalkozásokon. Tevékenységeikről Dóczy Tamás alelnökkel beszélgettünk.
Maros megyében több helyen veszélyben van a magyar oktatás, ugyanis 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül – derült ki a diákok elosztását követően.
Bezárta kapuit az idei évre a Csíkfalvi Csűrszemináriumok: számos érdekes tudományos előadást hallhattak az érdeklődők kutatóktól, tanároktól, helyi szereplőktől, de a jövőre nézve többéves témában gondolkodnak.
Tusványos 24 – A mi időnk! – e címszó alatt rajtol egy hét múlva a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 24. kiadása. Idén is a tábor előadója lesz Orbán Viktor miniszterelnök.
A Telekiek ősi kastélya újra megnyitja kapuit a látogatók előtt. Szombaton mindenki megismerheti Erdély egyik legszebb barokk kastélyát.
A hazai spárgaszezon nagyjából májustól júniusig tart. Nagyon egészséges, ugyanis vitamin- és ásványianyag-tartalma meglehetősen magas, ezért érdemes minél több receptet kipróbálni vele.
A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség keddi szakbizottsági ülésén eldöntötték, megadják a működési engedélyt a török érdekeltségű cégnek.
A fehéregyházi domborművet vasárnapra virradóan rongálták meg. Gáll Ernő, a területi RMDSZ elnöke feljelentést tett a rendőrségen.
A kulturális minisztérium nemrég tette közzé, hogy évről évre csökken a múzeumlátogatók száma. Ez a tendencia Maros megyében nem érvényesül: mind a látogatók száma, mind a bevételek nőnek.
A szokásosnál hidegebb időjárást tapasztalhattunk a hét első felében, a meteorológusok szerint azonban szerdától ismét itt a nyár. Hétvégére már 30 fokot is ígérnek, készülhetünk a strandolásra.
Az Együtt a Rákos Gyermekekért Egyesület az elmúlt hónapokban több jótékonysági estet szervezett Maros megyében azért, hogy finanszírozni tudja a rákot legyőző gyermekek számára tervezett tábort, amelyet június végén meg is valósítottak.
Idén is felvételi felkészítőket tart a színművészeti és színháztudomány szakokra jelentkezők számára a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézete.
Tizenötödszörre nyitotta meg kapuit a nyárádmenti néptánctábor, és már a kezdő estén tetőfokán volt a hangulat.