Mindössze négy község maradt abban a tizenhárom nyárádmenti önkormányzat alkotta társulásban, amely öt és fél évvel ezelőtt egy környezetbarát hulladékgazdálkodási programot tervezett. A kezdeti lelkesedés után csak Ákosfalva, Backamadaras, Csíkfalva, Székelyhodos és az utólag csatalakozó Balavásár területén folyik szelektív szemétgyűjtés.
2014. április 01., 12:102014. április 01., 12:10
2014. április 01., 13:012014. április 01., 13:01
Pedig az ákosfalviak kezdeményezésére 2008-ban uniós alapokból megépítették a kisgörgényi átrakóállomást. Kezdetben 30 ezer háztartásból hordták el a szelektíven gyűjtött szemetet, ma már csupán ennek harmadából kerül a hulladék Kisgörgénybe.
Osváth Csaba ákosfalvi polgármester fájlalja, hogy kollégái a kedvező feltételek ellenére kihátráltak a projektből, megnehezítve a kisgörgényi üzem működtetését. „Az EU-s pályázat lényegében az újrahasznosítható hulladék szelektív gyűjtéséről szólt, azonban a környék polgármestereivel való egyeztetés után, úgy döntöttünk, hogy a háztartási szemét elhordását is vállaljuk. Mivel mennyiségileg ebből volt több, ráadásul Segesvárra kellett szállítani, a szemétdíj a csatlakozó községekben jelentősen megnőtt. De még így is mindössze évi 25 lejre rúg személyenként, a 14 éven aluli gyermekek és a 75 év fölötti nyugdíjasok esetében ingyenes, a négy személynél népesebb családoknál pedig 20 lejbe kerül. Ennyit igazán áldozhatunk a környezetvédelem érdekében” – vélekedett Osváth Csaba. Szerinte nem is a szomszéd települések lakói sokallták a még így is jelképesnek számító szemétdíjat, az elöljárók tartottak a kevésbé népszerű intézkedéstől. Az ákosfalvi elöljáró szerint már csak azért is kár a programból visszalépett településekért, mert a hulladékgazdálkodás a civilizáltság egyik fokmérője. Mint mondta, az elején az ákosfalviaknak is nehéz volt megszokniuk a szelektív gyűjtést, egyesek a mai napig is ugyanabba a kukába hajítják az üres üvegeket, a papírhulladékot és a háztartási szemetet, de a lakosság többsége elfogadta, és tiszteletben tartja a környezetbarát intézkedést.
Kérdésünkre, hogy miért mondtak le a szelektív hulladékgyűjtésről, a szomszédos Nyárádkarácsony polgármestere, Ferenczi György kitérő választ adott. „Mert így látta jónak a tanács” – hangzott a szűkszavú válasz, majd magyarázatként még annyit tette hozzá, hogy nem szívesen beszél erről, mert nem akar senkit sem magára haragítani.
Osváth Csaba szerint a kisrégió településeinek a visszavonulása után az ákosfalviaknak is kényelmesebb lett volna, hogy többé nem vállalják az átrakóüzem működtetését. Csakhogy ez esetben egymillió eurót kellett volna visszafizetni. „Az volt a kikötés, hogy a projektet legalább öt évig fenn kell tartani. A visszalépő partnerek miatt ez nem volt könnyű, de megoldottuk. Tizenöt embernek biztosítottunk állást, miközben önellátóvá váltunk. Most sem értem őket, mert míg mi saját költségvetésből biztosítottuk az önrészt és kialakítottuk a teljes infrastruktúrát, a többi önkormányzat helyett a megyei tanács fizetett” – fejtette ki a Maros megyei község elöljárója.
Kérdésünkre, hogy mi lesz az átrakóállomás sorsa, Osváth Csaba elmondta, amint beindul a megyei hulladékgazdálkodási program, a kisgörgényi üzem annak részeként fog működni, és valószínűleg azt a tizenhárom közigazgatási egységet szolgálja majd ki, mely öt évvel ezelőtt a társulás tagja volt. Jelenleg havonta mintegy húsz tonna kartont és öt tonna pillepalackot sikerül értékesíteni. A gondot a használt üveg eladása jelenti, ugyanis Romániában sehol nem vásárolják fel, ezért Bulgáriába kell exportálni.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!