Várják a fiatal végzősöket

Felhívja a végzősök figyelmét a Maros Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség, hogy amennyiben  nem folytatják tanulmányaikat, és részesülni szeretnének a munkanélküli segélyben, hatvan nap áll rendelkezésükre, hogy jelentkezzenek az ügynökségen.

Ünnepi könyvhét erdélyi szemmel

A Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) 21. alkalommal vett részt a Budapesti Ünnepi Könyvhéten, ahol az idén öt sátorban kínálták az erdélyi írott kultúrát. Az eseményt Káli Király István, az RMKC elnöke értékelte szerkesztőségünknek.

Ünnepi könyvhét erdélyi szemmel
2015. június 11., csütörtök

Ünnepi könyvhét erdélyi szemmel

2015. június 11., csütörtök

Díjat kapott A nyugalom című előadás

Három kategóriában díjazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkcióját, A nyugalom című előadást az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál díjátadó ünnepségén Sepsiszentgyörgyön.

Díjat kapott A nyugalom című előadás
Díjat kapott A nyugalom című előadás
2015. június 11., csütörtök

Díjat kapott A nyugalom című előadás

2015. június 11., csütörtök

Marosszéken is tolonganak az APIA-nál

A területalapú kérvények átvételére a kamatmentes határidő június 15-én, hétfőn jár le. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) alkalmazottai a hét végén is dolgoznak, hogy mindenkitől átvehessék a támogatási igénylést.

Marosszéken is tolonganak az APIA-nál
Marosszéken is tolonganak az APIA-nál
2015. június 11., csütörtök

Marosszéken is tolonganak az APIA-nál

2015. június 11., csütörtök

Szociális központot nyitottak Erdőszentgyörgyön

Négy, a Kis-Küküllő mentére tervezett szociális központ közül e hét elején nyitották meg az elsőt, Erdőszentgyörgyön. A következő hármat Balavásáron, Gyulakután és Makfalván adják át e hónap folyamán.

Szociális központot nyitottak Erdőszentgyörgyön
2015. június 11., csütörtök

Ingyenesen szerelik a korszerű mérőműszereket

Hétfőtől Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban és Radnóton nekifognak a fő vízórák cseréjéhez, amelyet év végéig kell befejezni. A korszerű vízóra és a csere ingyenes, uniós pénzalapból végzik. 

Ingyenesen szerelik a korszerű mérőműszereket
2015. június 11., csütörtök

Vízhálózat-korszerűsítés miatt ásták fel a főteret

Csaknem két hete ismét munkagépek dolgoznak Nyárádszereda főterén, ahol a szennyvízcsatorna- és ivóvízhálózat korszerűsítését végzik.

Vízhálózat-korszerűsítés miatt ásták fel a főteret
2015. június 10., szerda

Marosvásárhelyi díszdoktor lesz Kertész Imre

Tiszteletbeli doktori címet adományoz a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem Kertész Imre Nobel-díjas magyar írónak.

Marosvásárhelyi díszdoktor lesz Kertész Imre
2015. június 10., szerda

Évadot zárt a Marosvásárhelyi Rádió koncertsorozata

Jó évadot zárt a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című koncertsorozata, amelyet minden hónap utolsó vasárnapján élőben követhetnek a hallgatók, illetve a vebkamerák jóvoltából láthatják is a rendezvényt.

Évadot zárt a Marosvásárhelyi Rádió koncertsorozata
2015. június 10., szerda

Kielemezték a fogvatartottakkal való találkozókat

Ebben a tanévben hozzávetőlegesen ezer diák találkozott kiskorú fogvatartottakkal Maros megyében. Jövőre is folytatják a programot.

Kielemezték a fogvatartottakkal való találkozókat
2015. június 10., szerda

Csak az újságírókat érdekelte az Aranykakas elárverezése

A volt Bürger-ház jelenlegi tulajdonosa, a Romarta részvénytársaság által meghirdetett szerdai árverésen a sajtó képviselőin kívül egyetlen érdeklődő sem jelent meg.

Csak az újságírókat érdekelte az Aranykakas elárverezése
2015. június 10., szerda

Maros megye legjobb „kisvegyészeit” díjazták

A hagyomány és a munkalehetőségek tükrében Maros megyében nem okoz gondot a vegyész oklevéllel rendelkezőknek az elhelyezkedés. Bár a szakágban aránylag jó a kereseti lehetőség, a fiatalok mégsem vonzódnak a kémia irányába.

Maros megye legjobb „kisvegyészeit” díjazták
2015. június 10., szerda

A Bretfelean elleni tiltakozásra ellentüntetéssel válaszolnának

Nem mondott le a marosvásárhelyi önkormányzati rendőrfőnök elleni tüntetés rendezéséről az EMNP, de a szervezést illetően vezetői tanácstalanok. Amennyiben a három magyar párt tüntetni fog Valentin Bretfelean ellen, a románság is utcára vonulhat.

A Bretfelean elleni tiltakozásra ellentüntetéssel válaszolnának
2015. június 10., szerda

Hiánycikk a népviselet

Hagyományteremtő jelleggel egyre több óvodában, iskolában székelyruhában búcsúztatják a tanévet. A népviselet beszerzése azonban – főleg Marosvásárhelyen – nagy gondot jelent, hiszen nincsenek kölcsönzők.

Hiánycikk a népviselet
Hiánycikk a népviselet
2015. június 10., szerda

Hiánycikk a népviselet

2015. június 10., szerda

Nézeteltérés a hatóságok és a kibédi hagymaárusok között

Egyelőre nem sikerült közelíteni a rendőrség és a kibédi közösség nézőpontját abban a kérdésben, hogy árulhatnak-e a főút mellett lakók ezután is a portáik előtt.

Nézeteltérés a hatóságok és a kibédi hagymaárusok között
2015. június 09., kedd

Idén is fogadják a zalaegerszegieket

Rendes havi összejövetelét tartotta hétfő este az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében a Marosvásárhely Zalaegerszeg Baráti Társaság, amely a zalaegereszegi küldöttség jövő heti fogadását, az úgynevezett MA-ZA Napok programját is megbeszélte.

Idén is fogadják a zalaegerszegieket
2015. június 09., kedd

Még keresik az éjszakai verőlegényeket

Több mint 8000 lej bírságot rótt ki több személyre a hét elején a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, akik vétettek a vad-, hal- és erdőgazdálkodási törvények ellen. A május 10-ei incidensek elkövetőit azonban még keresik.

Még keresik az éjszakai verőlegényeket
2015. június 09., kedd

Halálba rohanó kezdő BMW-s

Feltehetően a túlzott sebesség és a tapasztalatlanság okozta annak a mindössze 18 éves fiatalnak a halálát, aki az E60-út Szásznádas és Hétúr közötti szakaszán balesetezett.

Halálba rohanó kezdő BMW-s
Halálba rohanó kezdő BMW-s
2015. június 09., kedd

Halálba rohanó kezdő BMW-s

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye