Vári Attila nem a természet csodáit követi figyelemmel, hanem a mindennapi életét befolyásoló embereket. Nem hideg tárgyilagossággal szemléli egyiket, vagy másikat, hanem közel engedi magához, s az érzelemvilágán is átszűrve keresi, keresteti velük az igazságot – olvasható a Széltörésben című kötet fülszövegében a szerző világának, írásainak jellemzése. A frissen megjelent könyv 35 verset tartalmaz két ciklusba szedve, az Önarckép nemzettel, illetve a Forgószélben címűeket. Verscímei nagyon egyszerűek: Apám, Anyám, Bátyám, Nagyanyám, Nagyapám, Szomszéd fiú, Szomszéd elvtárs, Szomszéd néni az első ciklusból, vagy: szerenád, hintáztató, Vágy, Sem te, sem én a másodikból.

A Marosvásárhelyről még a nyolcvanas években Magyarországra telepedett szerzőt a Mentor Könyvek kiadó nevében elsőként Káli Király István, a kötet szerkesztője köszöntötte. Vári Attiláról a hűséges régi barátról írt méltatásában Káli az utolérhetetlen legendaszövőről és Marosvásárhely szerelmeséről beszélt, csillogó képzeletvilágát, nagyszerű írásművészetét, mesélőkészségét emelte ki.

Régi emlékeket, találkozásokat, nagy beszélgetéseket idézett fel Kovács András Ferenc, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, aki először 1971-ben találkozott Vári Attilával. A kötetet úgy jellemezte, hogy abban 20-21. századi versek vannak, élesen felvillantott, és félhomályban maradó portrék. Az ünnepelt Ars poetica című versét a közönség nagy örömére közösen mondták el, egy sort Kovács András Ferenc, egy sort Vári Attila.

Végül a szerző olvasott fel a kötetéből, egy-egy vers kapcsán történeteket mesélt el, például azt, hogy miképpen született a Lassított lónézés című kötetének a fedőlapja, illetve, hogyan készült el a grafikája a Változatok ütő és védekező hangszerekre című kötet címlapja, amin a cenzúra hetekig rágódott, próbálta megfejteni, hogy vajon mit jelenthet. Elmesélte azt is, hogy 1983-ban Párizsban a Sainte-Chapelle-ből kijövet Szilágyi Istvánnal és Farkas Árpáddal találkozott össze, vagy ahogy megdöbbentett egy románul beszélő hölgyet egy kávézó mellékhelyiségében, akihez több nyelven szólt. Életéről szólva elmondta, elégedett lehet, hiszen 1983-as Magyarországra történő áttelepülését is sikerek követték, írt, közölt, jó szerkesztőségekben dolgozott, majd Bukarestben igazgatta a magyar kulturális intézetet. Az utóbbi időben Marosvásárhelyen jelenteti meg köteteit, ezért az a hír is elterjedt róla, hogy hazatelepedett, holott csak látogatóba szokott hazajárni.