Fotó: Veres Nándor
Még mindig népszerű a balesetes módszerrel elkövetett átverés a csalók körében, akiknek főként a korosabb személyek megtakarításaira fáj a foguk. A rendőrségnél ezért arról tájékoztatnak, hogyan is működik ez a trükk, és miként lehet védekezni ellene.
2016. március 07., 16:382016. március 07., 16:38
2016. március 07., 22:192016. március 07., 22:19
A módszer abból áll, hogy ismeretlen személyek felhívnak idősebb embereket – legtöbb esetben vezetékes telefonon – s rendőrnek, ügyvédnek, ügyésznek vagy orvosnak adják ki magukat. Azt hitetik el a felhívott személlyel, hogy egy közeli rokona balesetet szenvedett (vagy követett el) ezért sürgősen szüksége van nagyobb pénzösszegre, vagy azért, hogy egészségügyi ellátásban, vagy pedig hogy ügyvédi jogvédelemben részesítsék. Telefonon adnak utasításokat az ijedt, néha kétségbeesett időseknek, hogy hova, miként, kinek a közvetítésével juttassák el a pénzt. Amint a pénz a bűnözőkhöz kerül, már nem lehet őket sem telefonon, sem személyesen elérni. Tulajdonképpen ekkor szembesül a becsapott azzal, hogy átverték.
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy rendőrnek, ügyvédnek, ügyésznek vagy orvosnak nem kell fizetni a szolgáltatásaiért, tehát csalásra kell gyanakodni, ha ilyen megkeresések érkeznek hozzájuk. Amennyiben ismeretlenek hasonló szöveggel állítják meg az utcán, semmiképpen ne engedjék be a lakásaikba. Akkor se engedjék be, ha „letétbe akarnak helyezni” általuk értékesnek mondott csomagokat. A fenti módszerrel kért pénzeket semmiképpen ne adják át ismeretleneknek, s ne is utaljanak pénzt így megadott számlákra. Ha ilyen jellegű telefonhívás érkezik önökhöz, azonnal szakítsák meg a beszélgetést, és értesítsék a rendőrséget a 112-es egységes segélyhívószámon.
Tudni kell, hogy baleset bekövetkeztekor nincs közvetlen kártérítés, csak bírói határozattal, vagy a biztosítótársaságokon keresztül. Minden közúti balesetet kétféleképpen rendeznek – rendőrségi vizsgálattal, vagy a felek közti barátságos megegyezéssel (ha nincs sérültje a balesetnek). Bárki áldozatává válhat balesetnek, de ilyen helyzetekben az első az orvosi segélynyújtás, nem az anyagi. Súlyos balesetről a hatósági szervek értesítik a hozzátartozókat.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
szóljon hozzá!