Csendőrök jelentek meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál csütörtök reggel 9 óra előtt, akik igazoltatták azokat, akik a színház épületébe igyekeztek. Az intézmény alkalmazottait beengedték, aki nem ott dolgozik, például az újságírókat, nem.
Az idei évben több tervét szeretné megvalósítani Gyulakuta önkormányzata, ezúttal nemcsak a községközpontra, hanem a többi településre is figyelve.
A határozattervezet szerint a jelenlegi, Sziget utcai helyszín helyett a Maros-híd közelében levő volt kaszárnya területén biztosítanának teret az eladóknak, vásárlóknak.
Három és félmillió forintot kapott a marosvásárhelyi volt Constantin Brâncusi Építészeti Szakközépiskola a magyar nyelven tanuló szakiskolai diákok támogatására. Egyelőre azonban nem túl nagy az érdeklődés a vasbetonszerelő és ács képesítés iránt.
Szabályozná a reklámanyagok kiosztását, postaládába helyezését Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. Azt szeretné, ha a ezeket a hét egyetlen napján kézbesítenék, s nem a postaládába, hanem az erre kijelölt tárolóba.
Az egységes mezőgazdasági támogatási igénylések – ezen belül a területalapú támogatások – benyújtásának kamatmentes határideje hétfőn járt le.
Rovana Plumb munkaügyi miniszter a napokban azt javasolta, hogy zárják be a rehabilitációs központokat, az ápoltakat pedig helyezzék vissza családi környezetbe. Szerinte minden megye ilyen jellegű tevékenységét elemezni kell.
Úgy tűnik, az utóbbi egy hónap időjárása sorozatosan okoz gondot Marosvásárhelyen és Maros megye egyes településein is.
Többen és átlagosan 5 százalékkal drágábban vásároltak lakásokat Marosvásárhelyen az év első felében. A szakemberek azt mondják, hogy az érdekeltek gyorsabban döntenek, és sokan vannak, akik inkább ingatlanba fektetik megtakarított, örökölt pénzüket.
Február óta dolgoznak a Marosvásárhelyiek 3. Világtalálkozójának programtervezetén, június 15-étől pedig elkezdték szétküldeni a meghívókat.
Immár negyedik éve oktat néptáncot Nyárádremete község iskolásainak Forrai Tünde és Siklodi Csaba, a Bekecs néptánccsoport két tagja.
Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.
Korszerű, a szövettani mintavételhez nélkülözhetetlen csontdarálóval gazdagodott a marosvásárhelyi régi ortopédiai klinika. A mintegy 6400 euró értékű szerkezet beszerzését egy tavaly szervezett jótékonysági hangversenyen gyűlt adományok tették lehetővé.
Az erdőszentgyörgyi szociális központ után hétfőn Balavásáron is megnyitották azt a termet, ahol gyermekekkel és szülőkkel foglalkoznak a szakemberek.
A Nyárád és Kis-Küküllő térségének gazdáit segítették a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület tanácsadói. A projektben résztvevők szerint hasznosak voltak a találkozók, s ezután is igényt tartanak rá.
Új mentőkocsi állt szolgálatba a marosvásárhelyi tűzoltóknál. A B2 típusú járművet mind elsősegély-nyújtásra, mind sürgősségi betegellátásra fel lehet használni, ugyanis felszereltsége mindkét beavatkozási formára alkalmassá teszi.
Mozgó laboratóriummal gyűjtött életmentő vért a marosvásárhelyi kórházakban fekvő műtött, vagy műtét előtt álló betegek részére hétfő reggeltől a Szeben megyei vészhelyzeti felügyelőség Nagyszebenben.
Immár harmadszorra bünteti meg idén a vegyipari kombinátot a környezetőrség a marosvásárhelyi levegő szennyezése miatt. Az Azomures illetékesei azt ígérik hamarosan minden környezetvédelmi előírást be tudnak tartani.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult a marosvásárhelyi Samaritanus mentőszolgálat, mivel a törvényes rendelkezéseket megszegve a hatóságok mindent elkövetnek azért, hogy az egységet leszorítsák az „életmentés piacáról”.