
Fotó: Gligor Róbert László
Maros megyében megemlékező ünnepségekre, tisztelgésekre kerül sor nemzeti ünnepünk alkalmából. Néhány helyen már szombaton és vasárnap is lesznek rendezvények.
2016. március 11., 15:062016. március 11., 15:06
Nyárádszeredában 15-én ünnepelnek: 11 órától a szeredai temetőben Szász Károly forradalmár lelkész síremlékénél koszorúznak, majd 12 órától Deák Farkas forradalmár főtéri szobránál kerül sor megemlékezésre és koszorúzásra.
Erdőszentgyörgyön 15-én déli 12 órától a Rhédey-parkban álló emlékoszlopnál tisztelegnek, emlékeznek és koszorúznak az önkormányzat, egyházak, iskolák és lakosság képviselői, ezt megelőzően 11 órától a helyi iskolaközpontban kiértékelik az Emlékezzünk 1848-ra nevű plakátversenyre beérkezett munkákat.
Szovátán 15-én délelőtt 10.30 órától a katolikus templomban tartanak ökumenikus szentmisét, majd huszárok kíséretében vonulnak fel a városháza udvarára, ahol 12 órától kerül sor az emlékünnepségre. Ezt követően a fürdőtelepre felsétálva 14.30 órától Petőfi szobránál koszorúznak.
Nyárádremetén 15-én 10 órától a katolikus tempomban tartanak szentmisét és ünnepi megemlékezést, majd a faluközpontban álló milleneumi emlékoszlopnál koszorúznak. Csíkfalva községben több helyszínen kerül sor ünnepségre kedden: Jobbágyfalván a szentmisét követően 11,30, Csíkfalván 13, Szentmártonban 14 órától emlékezik és koszorúz a lakosság, egyházak, iskolák, önkormányzat és a férfikar, Vadadban pedig 15 órától az unitárius templomban emlékeznek és koszorúznak. Ákosfalván 15-én 13 órától a faluközpontban található emlékműnél (rossz idő esetén a kultúrotthonban) kerül sor az iskolások rövid műsorára és koszorúzásra. A szomszédos Nyárádszentbenedeken 13-án, vasárnap délben, az istentiszteletet követően emlékeznek és koszorúznak az emlékparkban álló kopjafánál.
Lukafalva községben vasárnap emlékeznek, az önkormányzat és a Fáklya Alapítvány Teremiújfaluba hívja az ünnepelni vágyókat: 11 órától a református gyülekezeti teremben tartanak istentiszteletet, majd a templomkertben álló kopjafánál emlékeznek és koszorúznak.
Gyulakután 15-én ünnepelnek: 11 órától istentisztelet lesz a református templomban, majd az 1848-49-ben a községen áthaladó honvédek emlékplakettjénél történelmi visszaemlékezést tart a templomkertben Mike Miklós ny. lelkész. A koszorúzást követően a kultúrotthonba vonulnak, ahol az iskolások ünnepi kulturális műsorára kerül sor a helyi Szivárvány néptánccsoport és a furulyások fellépésével egybekötve. Kelementelkén 16 órától kezdődik az istentisztelet, ezt követően a szemközti Simén-kúria oldalán elhelyezett Petőfi- és Bem-emléktábláknál koszorúznak, majd a közösségi házban az iskolások elődására kerül sor. 17.30 órától a havadtői templomkertben kerül sor koszorúzási ünnepségre, majd a kultúrotthonban a helyi iskolások mutatják be műsorukat. Mindhárom helyszínen jelen lesznek az erdőszentgyörgyi VII. Württemberg-huszárezred tagjai.
Havadon már 12-én, szombaton ünnepelnek. A faluközpontban álló Kossuth-szobornál 12 órakor emlékeznek és koszorúznak a 15. Mátyás-huszárezred helyi lovasai jelenlétében, ezt megelőzően a szomszédos Gegesben délelőtt 10 órától ünnepelnek.
A hármasfalviak idén Csókfalván emlékeznek: itt vasárnap 12 órától tartanak ünnepi istentiszteletet Sándor János fafaragó kiállításával egybekötve, majd a hősök emlékművénél koszorúnak, ugyancsak vasárnap emlékeznek Székelyabodban is 15 órától a templom udvarán. Kedden, 15-én Szolokmában 11, Makfalván 16 órától kezdődően emlékeznek a templomokban és koszorúznak a hősök emlékműveinél.
Balavásáron kedden 11, Kiskenden 19 órától tartanak ünnepi istentiszteletet a református templomokban, majd az udvarokon álló kopjafáknál koszorúznak, az iskolások pedig emlékező műsort mutatnak be.
Kibéden a vasárnap 11 órától kezdődő istentiszteleten emlékeznek és mutatnak be műsort, koszorúzásra azonban kedden 11 órától kerül sor a kultúrotthon előtti 500 éves emlékműnél.
A Maros menti Kerelőszentpál községben vasárnap két helyszínen ünnepelnek a magyarok: Búzásbesenyőben 12 órától a kultúrotthonban lesz megemlékezés, majd a hősök emlékművénél és Petőfi szobránál koszorúznak, míg 13,30 órától Szentpálon a katolikus templom kertjében álló kopjafánál, ezt követen a kultúrotthonban lesz előadás. Hétfőn, 14-én 17 órától Magyardellőn a református templomkertben ünnepelnek, koszorúznak.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!