Új óvoda épül Marossárpatakon

Július derekán kezdtek hozzá a munkálatokhoz a marossárpataki iskolaudvaron, hogy a helyi óvodások tanteremgondjait megoldják. 

Berekméri Edmond

2014. augusztus 21., 17:432014. augusztus 21., 17:43

Rövidesen befejezik a falazást, s hozzákezdenek a második szint kialakításához. A beruházás összértéke 200 ezer euró, a kivitelező cég a LASPROM Kft., amelynek hét hónap áll rendelkezésére, hogy befejezze a létesítményt.

Mózes Sándor iskolaigazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy az óvodát ősztől látogató gyerekek száma megközelítőleg 120, ami szükségessé teszi, hogy két nagycsoport induljon. „Terveink szerint négy csoport lesz a magyar, egy a román tagozaton. A gyerekek egyelőre továbbra is a polgármesteri hivatal vendégházában kialakított épületben fognak játszani, tanulni, de lehetséges, hogy tavasztól már igénybe vehetjük az új épületet” – fejtette ki az intézményvezető. Mózes szerint nagy szükség van egy új óvodára, mivel a gyerekeknek a 20-24 négyzetméteres tantermekben nincs elegendő mozgásterük, és hiányzik a játszótér is, amely jelenleg 300 méter távolságra van az óvodától.

Kozma Barna polgármestert az új óvoda méreteiről, helyiségeinek beosztásáról kérdeztük. Megtudtuk, hogy egy korszerű, kétszintes épületről van szó, amely 595 négyzetméteren terül el a sportcsarnok és a játszótér szomszédságában.

„A hat tanterem mellett mindkét szinten tanári szobát, mosdókat és illemhelyeket alakítunk ki, a földszinten orvosi szoba is lesz, elkülönítővel és külön illemhellyel, valamint ebédlő és raktárhelyiségek szerepelnek még a tervrajzban. A központi fűtést úgy képzeltük el, hogy gázzal és fával egyaránt működtethető legyen” – tájékoztatott a polgármester. A községvezető elmondta, hogy a közeljövőben egy multifunkcionális munkagép megvásárlását tervezik LEADER támogatásból, majd az utolsó kiírásra egy műfüves focipálya kivitelezésére, valamint egy 1,3 km hosszúságú aszfaltút elkészítésére tesznek le pályázatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Hirdetés
2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
Hirdetés