
Fotó: Boda L. Gergely
Fáradtan és elégedetten érkeztek meg szombaton délután a marosvásárhelyi Egyesülés negyedbeli Szent Család templomhoz azok, akik csatlakoztak az első alkalommal tartott zarándoklathoz, amelyet a családokért szerveztek.
2014. augusztus 17., 18:282014. augusztus 17., 18:28
2014. augusztus 18., 09:092014. augusztus 18., 09:09
Az 1Úton elnevezésű zarándoklatot az Ausztriában, Magyarországon és Romániában átvezető Mária út nyomvonalán szervezték meg, és a megyeszékhelyen négy irányba indultak, majd a délutáni szentmisén találkoztak a résztvevők.
Kisgyerekesek és idős emberek is csatlakoztak a Marosvásárhely-Harcó, Mezőmadaras-Marosvásárhely, Marosvásárhely és Jobbágytelke útvonalakon a zarándokokhoz. Akik nem tudtak nagyobb távot gyalog megtenni, azok a Szent Család templomtól a Sörpatikáig és vissza sétáltak. Sebestyén Péter Ady negyedbeli plébános a Harcóig és vissza zarándokoló csoportot vezette, és portálunknak elmondta: örömére szolgált, hogy jókedvű, beszélgető, imádkozó csapat tagja lehetett.
„Egynapos járásnyira mentünk el, idősek és fiatalok egyaránt, s miközben egyéni tempónk szerint sétáltunk, volt időnk imádkozni, ismerkedni, meghallgatni a madarak csicsergését, megérezni az arcunkat simogató szellőt, közelebb kerülni egymáshoz és Istenhez, és örvendeni annak, hogy élünk. A városi emberek hajlamosak elfelejteni, hogy fontos élő kapcsolatot ápolni a természettel is, ez a zarándoklat segített nekik újból megérteni ezt is. Jöhettek volna többen is, de remélem, hogy az első alkalommal eljött közösség egy magot alkot majd, amely jövőre gyarapodni fog” – mondta a plébános.
A zarándoklaton részt vevő Molnár Judit érdeklődésünkre elmondta, azért csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, mert úgy érezte, szüksége van egy napra, hogy szabadon érezze magát, tudjon csendben magára és az Istennel való kapcsolatára figyelni. „Feltöltődtem és örvendek, hogy részt vehettem ezen a zarándoklaton” – mondta a szentmisére igyekvő fiatal.
A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.
Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.
Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
Több ezer, kiskorúakról készült szexuális felvételt szerzett meg és terjesztett pénzért egy 26 éves férfi a gyanú szerint. A Tulcea városában élő férfit őrizetbe vették, az ügyészek 30 napos előzetes letartóztatását kérik.
Egy 13 éves kiskorút keres a Maros megyei rendőrség, aki a dicsőszentmártoni lakásotthon lakója.
Saját szemétszolgáltató cég létrehozásában látja az időről-időre felerősödő szemétbotrány megoldását Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, akivel a napokban született bírósági döntésekről és a másfél millió lejes pénzbírságról is beszélgettünk.
Constantin Brâncuși világát idéző színekkel és formákkal díszítik a régi, lakónegyedbeli transzformátorállomásokat fiatal művészek Marosvásárhelyen, a gyerekeket pedig délutáni alkotóműhelybe várják.
Maros megye egyik legszebb és leglátványosabb hegycsúcsára, az Istenszékére szerveznek gyalogtúrát a Maros megyei hegyimentők.
szóljon hozzá!