
Zákonyi Botond nagykövet és Csergő Tibor polgármester gazdasági, kulturális kapcsolatokról és magyar állami pályázati lehetőségekről is beszélgetett
Fotó: Albert Eszter
A Szent Miklós Napok díszvendégeként érkezett Gyergyószentmiklósra Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond. A magyar állam képviselője részt vett a búcsús szentmisén és az azt követő körmeneten, majd a Csergő Tibor András polgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatón a kulturális, gazdasági kapcsolatokról, az együttműködésről, pályázati lehetőségekről beszéltek.
2021. december 07., 20:402021. december 07., 20:40
„Amikor ünnepnapjaink vannak, azt nagy örömmel osztjuk meg másokkal. Mivel a jelenlegi járványhelyzet nem engedte meg, hogy Gyergyószentmiklós kilenc testvértelepülésének népes küldöttségét fogadjuk, így őket az idei ünnepünkön Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete képviselte, egyben ő volt a mostani ünnepségünk díszvendége is” – fogalmazott Csergő Tibor polgármester. Gyergyószentmiklós városvezetője a sajtó előtt is megköszönte, hogy Magyarország bukaresti nagykövete elfogadta a gyergyószentmiklósiak meghívását, és hangsúlyozta,
„Jó érzés volt itt lenni, hiszen az ünnepség előtt a polgármester elmondta, milyen nagyszabású rendezvénynek kellene most itt zajlania, hogy milyen sokan szoktak ide jönni Magyarországról és a testvértelepülésekről. Megtisztelve éreztem magam. Én Romániában, bukaresti magyar nagykövetként képviselem a magyar kormányt, de most egész konkrétan kilenc testvértelepülést és egy országot képviseltem. Most átéreztem itt, Gyergyószentmiklóson, hogy milyen egy másik országot képviselni, miközben úgy éreztem magam, mintha otthon lennék, hiszen olyan ügyekről és olyan hangnemben beszéltünk, és olyan bizalommal fordultunk egymáshoz, mintha otthon lennék” – foglalta össze gondolatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
A nagykövet és a városvezető első találkozóján gazdasági, kulturális kapcsolatokról is egyeztetett, azokról a magyar állami segítségekről, pályázati lehetőségekről, amelyek a régió fejlődését szolgálják. „Arra bátorítottam Csergő Tibor András polgármestert és a munkatársait is, legyenek innovatívok és találjanak ki még több lehetőséget, ötletet, amivel el lehet érni a támogatáspolitika megítélőinek a figyelmét és támogatását, és ez igaz Budapestre, de akár Bukarestre is, hiszen az RMDSZ kormányon van” – fogalmazott a nagykövet. Zákonyi Botond kitért a jövőre esedékes magyarországi országgyűlési választásokra is. Kihangsúlyozta: a kettős állampolgárság egyfajta lehetőséget, jogot, de ugyanakkor kötelezettséget is jelent,
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
szóljon hozzá!