
Az önrész előteremtése kihívást jelent a község önkormányzatának
Fotó: Tuchiluș Alex
Hosszas előkészítés után idén elkezdhetik a községi utak korszerűsítését és a kultúrotthon felújítását Mikóújfaluban. A beruházások önrésze azonban megemelkedett, ezért okosan kell gazdálkodni a rendelkezésre álló pénzzel.
2025. február 02., 16:122025. február 02., 16:12
Tavaly az előkészületekkel foglalkoztak, idén a megvalósításra összpontosítanak Mikóújfaluban.
– a pályázatokhoz viszont jelentős önköltség is társul.
Több mint három kilométer hosszú szakasz korszerűsítésére nyert támogatást tavaly az önkormányzat. A háromszéki község egyik legnagyobb finanszírozási szerződését még márciusban írták alá, miután hosszas munkával sikerült rendezni a községbeli birtokviszonyokat.
3,5 kilométer hosszú utat korszerűsítenek Mikóújfaluban
Fotó: Tuchiluș Alex
A kivitelezési szerződést tehát kevesebb mint egy évvel később, idén januárban sikerült megkötni a Kovászna Megyei Út és Híd Rt.-vel.
Cserébe a munkálatoknak – a vízelvezető sáncok kialakításának, aszfaltozásnak – már idén neki tudnak fogni, ahogy felmelegedik az idő.
Múlt héten a helyi tanács jóváhagyta a kultúrotthon felújítási munkálatainak tervét is, amely a tíz évvel ezelőtti, kevésbé sikeres felújítást hivatott kijavítani. Az elöljáró szerint a finanszírozási szerződést megkötötték, most a közbeszerzés következik.
Hozzátette: a községháza épülete is egyre rosszabb állapotban van, de csak egyetlen középületre lehetett pályázni, így a saját kényelem helyett a közösség javára döntöttek.
Az új kultúrotthon látványterve
Fotó: Demeter Ferenc/Facebook
A költségek fedezése érdekében az önkormányzatnak a következő években rendkívül körültekintően kell gazdálkodnia.
– fogalmazott a polgármester, kihangsúlyozva, hogy a beruházásokhoz körülbelül 1,5 millió lejjel kell hozzájáruljanak úgy, hogy Mikóújfalu évente nagyjából 3 millió lejből gazdálkodik.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
szóljon hozzá!