Jakab Attila. Nem városmenedzserként folytatja
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Noha 2017-től négy évig szólt a szerződésem, kérésemre csütörtöktől felbontják azt, így már nem leszek városmenedzser” – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Jakab Attila, Székelyudvarhely leköszönő városmenedzsere.
2020. december 02., 16:382020. december 02., 16:38
2020. december 02., 17:092020. december 02., 17:09
Mint mondta megbízatásának befejezése a törvények miatt kell megtörténjen, mivel a jelenlegi jogszabályok szerint
Jakab Attila elmondta, arra a legbüszkébb, hogy munkája során olyan folyamatokat indított el, amelyek nem visszafordíthatók: példaként a városi kerékpársáv kialakítását említette. Elmondása szerint
A leköszönő városmenedzser arra is kitért, hogy nem fog pályázni ismét a tisztségért, hanem az alpolgármester (Pálfi Kinga – szerk. megj.) kabinetjének tagjaként tevékenykedik a továbbiakban.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
szóljon hozzá!