53 pedagógus gyakorolhatja hivatását egy újabb szinten
Fotó: Bodor Tünde
A Kovászna megyei pedagógusjelentkezők 68,83 százaléka volt sikeres az idei véglegesítő vizsgán.
2023. július 26., 13:502023. július 26., 13:50
A megyei tanfelügyelőség által kedden közölt előzetes eredményekből kitűnik, hogy a 77 vizsgázóból 53-an érték el a 8-as átlagot, melyet a szakmai portfólióra, a két óralátogatásra és az írásbeli vizsgára adott jegyek alapján számítanak ki. További 24 jelentkező 5,76 és 7,96 közötti jegyeket kapott, egy pedig visszalépett. Az óvásokat szerdán még fogadják, a vizsga végleges eredményeit augusztus 1-jén közlik.
Nemcsak vallásos, hanem közösségi élményt is nyújt a virágvasárnapi Passió előadására való készülés, a szenvedéstörténetet 2022 óta évente bemutatják a csíkszentkirályi plébániaudvarban. Idén csatlakozott a csapathoz a Médiatár stábja is.
Ellenőrzéseket végez húsvét apropóján a fogyasztóvédelem. A boltok mellett turisztikai egységekre is kiterjednek az ellenőrzések. Hargita megyében nagyjából rend van szakhatósági szempontból – tudtuk meg a fogyasztóvédelem megyei vezetőjétől.
A Román Posta pénteken közölte, hogy befejezte az áprilisi nyugdíjak, a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz), a gyermekgondozási díj és más szociális juttatások idő előtti kézbesítését.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Légköri instabilitásra figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, Körösvidékre, Máramarosra, Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.
Nemcsak a múlt héthez képest, hanem úgy általában véve különösen meleg volt tegnap. Az országban több helyen 30 fok feletti értéket mértek, és hajszál híján Székelyföldön is elértük a 30-at.
Több lakásbetörés és lopás gyanúsítottjait azonosította a rendőrség Maros megyében: a hatóságok szerint az elkövetők nemcsak belföldön, hanem külföldön is követhettek el bűncselekményeket. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) képviselői ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a húsvéti ünnepre készülő lakosságnak.
Elutasította csütörtökön a bukaresti ítélőtábla a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) keresetét, amelyet a Nicușor Dan független elnökjelölt melletti kampányolást megtiltó BEC-döntés ellen nyújtott be az alakulat.
Sokan hallottuk már a mondást: „nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek.” De vajon mit is jelent ez pontosan? Miért hallgatnak el ilyenkor a templomi harangok? És miért van némaság a katolikus templomokban?
szóljon hozzá!