
A kampányhajrában jelentették be, hamarosan pedig projekt formájában meg is valósul az ötlet
Fotó: Beliczay László
Komolyan gondolja a közösségi munkát a székelyudvarhelyi Szabad Emberek Pártja (POL), ennek jegyében például az önkormányzati testületbe bejutott képviselőik illetményének kétharmadát is közösségi célokra ajánlják fel. A program hamarosan indul, s bár nyitott a többi önkormányzati képviselő előtt is, eddig senki nem jelezte részvételi szándékát.
2020. november 25., 20:482020. november 25., 20:48
Már a helyhatósági választások kampányidőszakában jelezte a POL székelyudvarhelyi jelöltcsapata, hogy a mandátumot nyerő tagok az önkormányzati tevékenységért járó illetményének jelentős részét közösségi célokra fogják felajánlani.
Ígéretükhöz híven el is indították a programot: Albert Sándor, a Szabad Emberek Pártjának önkormányzati képviselője a projektgazda, a kezdeményezés partnere pedig a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány lesz.
Az összeg jelentős, mondta el a projektgazda, a kiosztás pedig pályázás révén történne, ezért ennek a megszervezését és lebonyolítását a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványra bízzák, hiszen ők már többévnyi tapasztalattal rendelkeznek az ilyen jellegű támogatásosztásban.
– hangsúlyozta a kezdeményezés bemutatásakor Albert Sándor, aki egyébként a legutóbbi önkormányzati ülésen megragadta az alkalmat, és felkérte az összes képviselőtársát, hogy csatlakozzanak a programhoz, mely nyitott és politikai színezettől mentes, hiszen a kezdeményezők egyénileg, magánemberként járulnak hozzá a projekthez. Az eltelt hetekben azonban senki nem jelezte részvételi szándékát, tudtuk meg újfent Albert Sándortól.
Egyébként az elképzelés szerint minden adományozó egyéni támogatási szerződést köt majd az SZKA-val, a pénz pedig egy újonnan létrehozandó alapba kerül. A pályázat pontos működési mechanizmusáról még egyeztetések folynak, a projektgazda a következő önkormányzati ülésre bővebb információkat ígért.
Mennyi az annyi?
A vonatkozó jogszabályok értelmében a tanácsosi illetményt értéke havonta nem lehet több, mint a polgármesteri illetmény 10 százaléka, ez tehát a felső határ. Jelenleg egy székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő 791 lej (nettó) havi illetményben részesül.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!